Bulvár-celeb

2021.03.12. 15:50

Két napot adtak csupán az orvosok a tündéri kétéves fiúnak – felépült a csöppség

A kisfiúnak csak napjai voltak hátra a mandarin méretű tumor miatt. Ha két-három nappal később kerül kórházba, ma már nem lenne életben.

Az angliai Pudsey-ben élő Kasper McMullen igazi harcos: noha korábban úgy tűnt, nem sok esélye van a túlélésre, az örökmozgó kétéves kisfiú mára szinte teljesen felgyógyult, és kiszabadult a halál karmából.

Hónapokig azt hitték, hogy csak elkapott valamit

Szülei már 2020 januárjában észrevették, hogy a kis Kasper feje mintha megdagadt volna, emellett az étvágya is feltűnően csökkent. Az orvosok ekkor még azt mondták: nincs miért aggódni, csak elkaphatott valamit. Amikor azonban júliusra sem javult az állapota, sőt, ekkorra már a korábban aktív kisfiú szinte járni sem tudott, Paul és Emma – a szülők – újra orvoshoz siettek vele.

Egy CT után kiderült: azonnali beavatkozásra van szükség: órákkal később már a műtőben feküdt, ahol folyadékot szívtak le az agyából, hogy megmentsék az életét. Az orvosok akkor azt közölték a ledöbbent szülőkkel: ha két-három nappal később hozzák be a kisfiút, már nem élne.

– A műtét alatt hazaküldtek minket, ami rendkívül nehéz és fájdalmas volt. Az volt a legrosszabb: várni 14 órán keresztül, hívogatni a kórházat és nem tudni, mi van vele – mesélte Kasper édesapja, a 38 éves Paul.

A kisfiú a családjával
Fotó: Bors / Northfoto

Sajnos azonban a neheze még ezután következett. Pár nappal később ugyanis kiderült, hogy a kisfiú agyában rákos daganat növekszik – nagyjából egy mandarin méretű.

Egy 14 órás műtéttel azonban sikerült eltávolítani a 99 százalékát.

Noha a beavatkozás sikeres volt, ekkor még Kasper előtt állt a neheze...

Két hónap lélegeztetőgépen

A kisfiú ezt követően intenzívre került. Két hónapot töltött el lélegeztetőgépen, a 14 órás műtétet pedig 16 újabb beavatkozás követte. Kellett neki 8 MRI és 20 CT, valamint 16 kör kemoterápia – ráadásul a családja csak váltásban lehetett mellette, egyszerre csak egy ember.

A legfrissebb vizsgálatok nagyon biztatóak: Kasper talán teljesen felgyógyult a halálos kórból.

Szülei most azt szeretnék, ha minél több szülő lenne tisztában az agydaganat tüneteivel. Mint mondják, ha korábban tisztában vannak a tünetekkel, talán hamarabb észrevehették volna kisfiuk rákját is, és nem csak az utolsó pillanatban – írja a Leeds Live nyomán a Bors.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!