2019.07.15. 14:54
Az év fája lehet a dunakiliti tölgy
Az év fája lehet a dunakiliti Millenniumi tölgy az Ökotárs Alapítvány által meghirdetett versenyen. Ugyanis a szigetközi település 123 éves jelképe vezet a döntőbe jutott tizenhárom versenytársa előtt.
Cikkünk születésekor, pénteken 1165 szavazattal vezetett a dunakiliti Millenniumi tölgy az Ökotárs Alapítvány által meghirdetett versenyen. Amint arról a Kisalföld július 9-i számában írtunk, több megyei fa is „megméreti" magát „Az év fája 2019" címért. Ezúttal Dunakilitire látogattunk, hogy megcsodáljuk a szigetközi falu központjában 123 éve árnyat adó lombokat.
– „Az év fája" versenyre 2017-ben neveztünk először, akkor is a millennium alkalmából 1896-ban ültetett kocsányos tölggyel. Akkor azonban nem sikerült bekerülnünk a döntőbe – emlékezett vissza Kovács Andorné, Dunakiliti polgármestere.
– Idén a közösségi ház munkatársai vállalták fel, hogy elkészítik a pályázatot a mindannyiunk által szeretett fáról. A fa történetét Suri Andrea írta meg, a jelölő pedig Edelmayer Miklósné lett, aki a fa „őre", hiszen mindennap látja munkába menet, ismeri rezdüléseit – tudjuk meg Kovács Andorné dunakiliti polgármestertől.
A dunakilitiek szeretett fája a 850 éves település értéktárába is bekerült helyi értékként.
A római katolikus templom mellett álló kocsányos tölgy történetéhez hozzátartozik, hogy a lakosok hat társával együtt ültették ezt az őshonos fajtát Moson vármegye alispánjának kérését teljesítve. Az idők folyamán hat kipusztult, azonban egy túlélte a századok viharait, árvizeit. Gyökerei artézi vizet találtak, és oly hatalmas ágat növesztett, hogy annak súlyától megdőlt. Életmentő „műtétet" kellett végrehajtani rajta egy öles ág levágásával. 2016-ban az Entente Florale Europe nemzetközi környezetszépítő verseny zsűritagjai is megcsodálták. Előtte a megmérettetésre felkészítő tagok javaslatára szakemberrel megvizsgáltatták a fa egészségi állapotát, amiről pozitív visszajelzést kaptak.
Egy svéd-magyar baráti társaság cseresznyefát ültetett a templomkertben a napokban.
Ősszel a gyerekek összegyűjtögetik termését, hogy valamilyen hobbiötlethez felhasználják. Nyáron viszont a padokon többnyire nyugdíjasok vagy a településen áthaladó biciklis turisták hűsölnek, beszélgetnek az enyhet adó fa árnyékában. 2014-ben térköves kis teret építettek köré – padok, asztalok, virágládák által még csinosabb a látvány.
A dunakilitiek szeretett fája a 850 éves település értéktárába is bekerült helyi értékként. Sőt, a község történetét, a faluképet olyannyira meghatározza, hogy Dunakiliti címerébe is belefoglalták ábráját: a pajzs alsó részének bal oldalán található sematikus képe.
Az evfaja.okotars.hu honlapon október elsejéig adhatjuk le szavazatunkat az árnyas tölgyre, melynek a szigetközi településen több leszármazottja is él. Hogy a vezető szerep maradjon, újabb és újabb ötlettel mozgósítják a dunakilitiek a voksolókat. Kovács Andorné, mint elmondta, minden helyi rendezvényen felhívja a figyelmet a versenyre, s kérte a környékbeli településeket is, hogy segítsenek az egyedüli szigetközi „versenyzőnek" elérni a győzelmet. A Klub Kiliti Facebook-oldalán díjazza a szavazókat.
Érdekesség, hogy az ódon tölgy a napokban új szomszédot is kapott. A Szojabama Baráti Kör a templomkertben egy csüngőcseresznyét ültetett az utókornak.
– A faluból elszármazott, Svédországban élő Bodnár Hajnalka kereste meg önkormányzatunkat, hogy egy húsztagú magyar baráti kör látogat el a nyáron a Szigetközbe és Csallóközbe. Szeretnének nyomot hagyni erről. Ezért is ültettek egy fát, mely az életet jelképezi. Mi műsorral készültünk, s megígértük, hogy gondoskodni fogunk az öreg tölgyünk melletti cseresznyefáról – zárta gondolatait a polgármester.