2019.04.24. 11:33
Némi pénzért és a mobiljáért ütöttek le egy férfit Tatabányán - meghalt a kórházban
A halálos ütésről egy kamera videót is készített.
Az elkövetők 2018. július 25-én a kora délutáni óráktól Tatabánya város utcáin csavarogtak, 22 óra körüli időpontban szúrták ki az erősen ittas állapota miatt a földön fekvő férfit. A társaság nő tagja kifigyelte, hogy a sértettnél mobiltelefon és egyéb értéktárgyak vannak, ezért rávette két férfi társát arra, hogy üssék le a sértettet, ő pedig majd elveszi az értékeit.
Ezután az időközben távozni készülő férfit követték, aki egy tatabányai irodaépület elé menekült az elkövetők elöl. Itt az egyik férfi – miközben társaságában a másik férfi is jelen volt, és ez a társa szándékát erősítette – egy alkalommal, nagy erővel, ököllel arcon ütötte a sértettet, aki az ütéstől elesett és a fejét a betonba beverte, majd az eszméletét elvesztette. Ezt követően a nő elvette a sértettől a mobiltelefonját, közel 30.000,- Ft készpénzét, valamint a személyi igazolványát és a lakcímkártyáját.
A sértettet bántalmazó elkövetőt a helyszínen elfogták, a másik két vádlott elfogására később került sor.
A férfi azonban olyan erősen esett a betonnak, hogy koponyasérülést szenvedett, és emiatt egy hónapra rá meghalt a kórházban.
Az ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a bíróság a vádlottak letartóztatását tartsa fenn, továbbá arra, hogy valamennyi vádlottal szemben fegyház fokozatú szabadságvesztést szabjon ki és tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától. Amennyiben az elkövetők a bűncselekmény elkövetését az előkészítő ülésen beismerik, úgy az ügyészség azt indítványozza, hogy a bíróság a szabadságvesztés mértékét a sértett halálát okozó elsőrendű vádlottal szemben 10 évben, a másodrendű nő vádlottal szemben 8 évben, a harmadrendű vádlottal szemben pedig 6 évben állapítsa meg.
Ezek is érdekelhetik
