Körkép

2022.03.02. 07:00

A metszés határozza meg a bor mennyiségét és minőségét

Az egyik legfontosabb művelet a szőlőben a metszés, amit jól csinálni a borászok szerint azért fontos, mert meghatározza a későbbi bor mennyiségét és minőségét is. Az ezzel kapcsolatos munkálatok már javában tartanak, sőt a végéhez közelednek hazánk borvidékein.

Wurmbrandt András

Forrás: Dreamstime

A nagy borászatok már december óta metszenek, sőt olyan is van köztük, aki már befejezte az ezzel kapcsolatos munkálatokat a 30 hektáros területén. A kisebbek, akik pár hektáron gazdálkodnak, viszont jellemzően januárban vagy februárban állnak neki a metszésnek, attól függően, hogy mikor tudják megközelíteni a területet a csapadék után – mondta érdeklődésünkre a Soproni borvidék egyik borásza. Linzer Sámuel hozzátette, a kép azért is vegyes, mert a helyi termelők is küzdenek a szakember hiánnyal: azok ugyanis, akik rendelkeznek az ehhez a munkához szükséges tudással, ilyenkor jellemzően a határ túloldalán dolgoznak. Rámutatott, Ausztriában átlagosan 8-9 eurót fizetnek óránként a jó metszőknek, míg a magyar oldalon kb. kétezer forintos órabérrel lehet számolni.

 

A Winelife Pincészet szakembere szerint egyébként március közepéig, de legkésőbb húsvétig ajánlott befejezni a metszési munkákat, és utána gyorsan elvégezni a vesszők lekötését, hiszen ha megindul a rügypattanás, és megjelennek a levélkezdemények, akkor már sokkal nehezebb megcsinálni ezeket a feladatokat anélkül, hogy az ember lesodorna néhány hajtáskezdeményt a vesszőről. Linzer Sámuel kiemelte, metszéskor a tőketerhelésre kell leginkább figyelni, hiszen a minőségi szőlőtermesztés alapja a megfelelő tőketerhelés és a meghatározott rügyszám. Nem érdemes túlterhelni a tőkét, ha hosszútávra tervezünk, és minden évben szeretnénk hektáronként átlagosan 9000 kg szőlőt leszedni. Hozzátette, metszéskor megpróbáljuk megteremteni az alapokat, de még elég sokat alszik kint ezután szőlő, így a termésátlag attól is függ, hogy mennyire lesz kegyes a természet.

 

A kisebb birtokokat művelők hagyják későbbre

 

Baloghné Király Mónika, a Balatonfüred-Szőlősi Hegyközség elnöke szerint a Balatonfüred-Csopaki Borvidékhez tartozó területen a boros gazdák 80 százalékban már végeztek a metszéssel. Inkább a kisebb birtokokat művelők hagyják későbbre ezeket a munkálatokat, de a nagyok jellemzően már november végén nekikezdenek. Így tettek ők is a pécselyi központú Balogh Pincészetnél, amelynek 18 hektáros területén a lombhullást követően elkezdték a beérett, reccsenő, roppanó vesszők metszését. A néhány éve a borvidék legjobb női borászának is megválasztott Mónika szerint azért is kell sietni ezekkel a munkálatokkal, mert a rügyduzzanat előtt le kell kötni a szálvesszőket. Rámutatott, sajnos jól képzett idénymunkaerő náluk is nagyon kevés van, ezért is fontos, hogy fakadásig kész legyenek, hiszen utána jó eséllyel kárt tesznek a rügyekben a kevésbé értő kezek. Megjegyezte, hegyközségükben a sokéves tapasztalatok szerint április 10. és 15. között szokott fakadni a szőlő.

 

A szakember beszélt arról is, hogy a metszés tulajdonképpen az első termésválogatás, amelyet az határoz meg, hogy mi a szőlész, illetve a borász célja a későbbiekben. Kiemelte, mindig abból kell kiindulni, hogy mennyi bort szeretnének adott területről, ezt visszaszorozva megkapjuk, hogy ehhez mennyi termésre van szükség, és erre biztos, ami biztos jó ha ráhagyunk egy keveset puffernek. A Balogh Pincészetnél szálvesszős metszési módot alkalmaznak, mert az a tíz fajta, amivel dolgoznak, erre szépen reagál, és jól terem.

 

Nem mindegy, melyik fajtát hogyan

 

A Villányi borvidéken Günzer Tamás pincészeténél 99 százalékban már készen vannak a metszéssel, pedig meglehetősen nagy, 70 hektár területen vannak szőlőültetvényeik. A borász azt mondja, már decemberben hozzákezdtek a metszési munkákhoz, mivel jó volt az idő, lehetett haladni. Rámutatott, a végeredmény miatt nagyon fontos, hogy melyik fajta szőlőt, hogy metszik. Hozzátette, területeik 95 százalékán szálvesszős művelést alkalmaznak: minden évben új vesszőt fektetnek el vagy pedig a törzsből két irányba szétágazó hosszú szálvesszőket vezetnek ernyő alakba. Utóbbi megoldást a fehér és a rozébort adó fajtáknál alkalmazzák, ezeken hét-nyolc rügyet hagynak meg, míg előbbit a vörösboraikat, illetve prémium vörösboraikat adó kékszőlőknél használják, ilyenkor öt-hat rügy marad a vesszőn. Egy kuriózum van, prémium merlot vörösboruk alapanyagát egy világos rügyre metszik rövidcsapos módon. Günzer Tamás végezetül megjegyezte, március elsején kezdik el a szálvesszőket lekötni.

Címkék#metszés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában