Labdarúgás

2024.05.27. 07:35

Megyei foci - Még nem bajnok a Koroncó, villámlás miatt félbeszakadt a meccs - Az összes meccs eredménye, edzői nyilatkozatok, tabella

Koroncón a 63. percben 4–2-es állásnál az újabb zápor, dörgés, villámlás miatt a játékvezető félbeszakította, majd mintegy félórás várakozás után le is fújta a mérkőzést.

Kisalföld.hu

Győrújbarát–Kapuvár 3–1 (1–0) 
Győrújbarát, 150 néző. V.: Krasznai. 
Győrújbarát: Koncz – Tóth P., Szabó Sz., Varga J. (Rácz), Posta, Baranyai (Lakatos), Gál I., Pintér M., Samodai (Szabó M.), Czanik, Varga Zs. (Detrik). Edző: Tenk Balázs. 
Kapuvár: Kóczán – Horváth P. (Horváth Sz.), Szücs A. (Kapui), Kalmár (Böcskör), Kapa Martin (Bognár-Barzós), Németh L., Árki, Purt, Varga T., Kapa Márkó, Sárándy. Edző: Varga Péter. 
Gsz.: Czanik (2), Tóth P., ill. Purt. 
Kiegyenlített első félidő után a Győr­újbarát jobb helyzetkihasználásának köszönhetően megérdemelt győzelmet aratott. 
Jók: Czanik, Tóth, Gál, Koncz, ill. Sárándy. 
Tenk Balázs: – Csodálatos győzelem, megfelelő játékkal, kiváló játékvezetéssel. 
Varga Péter: – A hazaiaknál egy-két extra teljesítmény, nálunk vegyes, mint az egész tavaszunk. Meghatározó volt, hogy egy-egy helyett fél perc múlva kettő-nulla lett az eredmény. Gratulálunk a hazai csapatnak. 

Hegykő–DAC Nádorváros 4–1 (2–1) 
Hegykő, 250 néző. V.: Fehér. 
Hegykő: Majer – Kóczán M., Kóczán B., Galambos, Halász (Honyák), Fényes, Nyerges, Horváth V. (Zombó), Bertha, Török (Ratatics), Bokán. V.: Bojan Lazic. 
DAC: Simigla (Kiss A.) – Béli, Virág (Csonka), Bata, Szokolics, Németh B. (Forgó), Gerencsér, Pintér D., Bartalos (Matyi), Széles, Gál (Demeter). Edző: Mayer János. 
Gsz.: Nyerges (2), Kóczán M., Bokán, ill. Virág. 
„Álmos” első félidő után a második játékrészben jobban játszott mindkét csapat, és a hazaiak szép akciók után szép gólokat rúgtak. A hegykői drukkerek az utolsó hazai mérkőzés végén tapssal jutalmazták a játékosokat. Külön öröm, hogy az utánpótlásból Honyák Ábel bemutatkozott a felnőtt hegykői csapatban. 
Jók: mindenki, ill. senki. 
Bojan Lazic: – Tompán kezdtük a mérkőzést, de a félidő végén tudtunk rúgni még egy gólt. A szünetben átbeszéltük a dolgokat, és a második félidőben megérdemelten biztosítottuk be a győzelmünket. Büszke vagyok a játékosaimra. 
Mayer János: – Gratulálok a Hegykőnek. 

Mezőörs–Lipót Pékség 1–1 (0–0) 
Mezőörs, 112 néző. V.: Erdélyi B. 
Mezőörs: Somogyi – Böröczky, Debreceni, Kerékgyártó, Venczel, Szántó M. (Nagy K.), Tóth L., Zámbó, Kreicz (Tóth M.), Végh T., Vári. Edző: Bohner Roland. 
Lipót: Molnár M. – Monda, Gergely, ­Gaál-Horváth, Borsodi (Csóka), Szimhardt, Buglyó, Mayer, Szendeff (Tankovics), Gáncs, Sipos. Edző: Borbély Attila. 
Gsz.: Debreceni, ill. Szimhardt. 
Kiállítva: Mayer (88.). 
Bár a Mezőörs mindent megtett a győzelemért, hiszen pontkényszerben volt, a vendégcsapat nagyon tudatosan és szervezetten hozta le a mérkőzést, amellyel megérdemelt egy pontot szerzett. 
Jók: senki, ill. mindenki. 
Bohner Roland: – Megyei szinten jó iramú mérkőzést játszottunk. Adódtak lehetőségek mindkét csapat előtt, és a játékot tekintve igazságos eredmény született. 
Borbély Attila: – Nekünk győzelemmel ért fel ez az egy pont. Úgy gondolom, hogy voltunk annyira szervezettek, hogy rászolgáljunk a döntetlenre. 

Davita Food-Gönyű–Ménfőcsanak 1–0 (0–0) 
Gönyű, 150 néző. V.: Mészáros. 
Gönyű: Boros – Szilvágyi (Kovács Á.), Balog, Varga P., Vedres (Böcz), Varga Cs., Puter, Koncsag, Milos, Bodó, Varga Zs. Edző: Balog Zoltán. 
Ménfőcsanak: Varga R. – Maksimchuk, Béres, Németh Á., Fekete, Fördős (Kalmár), Németh A. (Szabó P.), Bergendi, Buruzs (Kelemen), Gerencsér, Horváth A. Edző: Nemes Ferenc. 
Gsz.: Milos. 
Az első negyedórában eldönthették volna a hazaiak a mérkőzést, ezt követően mindkét oldalon több lehetőség is adódott, ezek közül a hazaiaknak egyet sikerült gólra váltaniuk, amivel meg is nyerték a mérkőzést. 
Jók: Varga P., Varga Cs., Puter, Varga Zs., ill. Bergendi. 
Balog Zoltán: – A második félidőben lőtt szép góllal megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Egy kis szépségtapasz a tavaszi szezonra, hogy hazai pályán nyerni tudtunk. 
Nemes Ferenc: – Nem tudok mit mondani. 

Koroncó–Győrújfalu – félbeszakadt 
Koroncó, 200 néző. V.: Talabér N. 
Koroncó: Kokas – Görcs, Molnár M., Bieder, Lampert, Domján (Horváth D.), Fekete, Molnár T., Nagy P., Veller, Vörös-Torma. Edző: Makkos Tamás. 
Győrújfalu: Tréger – Kovács D., Simay, Farkas T., Németh, Szekeres, Nagy M. (Kutich), Farkas P. (Jaczkó), J. Nagy H., Bartalos (Takács J.), Takács M. Edző: Pozsonyi M. 
Gsz.: Görcs (2), Vörös-Torma, Nagy P., ill. Bartalos, Szekeres. 
A találkozó megkezdése előtt a hazai egyesület Herold Szabolcsot búcsúztatta, aki befejezte hosszú pályafutását. A szombati mezőörsi pontvesztés ellenére semmit sem bízott a véletlenre a Koroncó, a kezdetektől teljes erőbedobással vetette bele a küzdelembe magát az újabb bajnoki cím megszerzése érdekében. Tette mindezt úgy, hogy már az első percben Vörös-Torma révén egy kiugratás után megszerezte a vezetést. 1–0. Ezután a hirtelen jött nyári zápor jelentette az eseményt, majd a 35. percben egy kontratámadásból Bartalos egyenlített, öt perccel később már a vendégcsapatnál volt az előny. 1–2. Szünet előtt viszont Görcs közeli fejesével máris egyenlített a Koroncó. 2–2. Szünet után aztán egy újabb nyári zápor söpört végig a pályán, majd egy koroncói tűzijáték után Nagy P. kilőtte a hosszú sarkot. 3–2. Néhány perccel később Görcs nagy lövése már 4-re növelte a koroncói gólok számát. A 63. percben 4–2-es állásnál az újabb zápor, dörgés, villámlás miatt a játékvezető félbeszakította, majd mintegy félórás várakozás után le is fújta a mérkőzést. 
Jók: Görcs, Lampert, Horváth D., ill. Tréger, Szekeres, J. Nagy, Bartalos. 
Makkos Tamás: – Mivel még nem tudjuk a döntést a folytatásról, ezért nem tudom értékelni a mérkőzést, az elért számszerű eredménnyel azonban elégedett vagyok. 
Pozsonyi Márk: – Gyenge kezdés után összeszedtük magunkat és kiváló hozzáállással nehezítettük meg a listavezető dolgát. 

A bajnokság állása

 1.Koroncó221903642357
 2.Mezőörs231823711556
 3.Győrújbarát241527573047
 4.Lipót231364462745
 5.Vitnyéd231427533044
 6.Hegykő231229383738
 7.Kapuvár2410212474232
 8.Bácsa239410503531
 9.Abda238213335826
 10.Gönyű238015296524
 11.Ménfőcsanak*236116305218
 12.Győrújfalu234217275914
 13.DAC23112112844
*A Ménfőcsanaktól 1 pont levonva.          

További eredmények a megyei bajnokságból

Vármegyei II. o. Győri csoport
Győrújfalu II–Solar CT-Mecsér 0–3
Dunaszeg–Pannonhalma 3–2
Tét–Börcs 2–1
Győrasszonyfa–Győrszentiván 0–3
Vámosszabadi–Bőny-Royal Plast 3–11
Bácsa II–Kunsziget 4–0
Kajárpéc–Vatam-Dunaszentpál 3–0 (játék nélkül)

Vármegyei II. o. Mosonmagyaróvári csoport 
MITE–Halászi 1–2
Mosonszentmiklós–Hédervár 1–1
Rajka–Duvenbeck-Hegyeshalom 2–6
Bősárkány–Kimle 2–2
Levél–Dunakiliti 2–9
Ásványráró–Lébény 1–5
Máriakálnok–Bódi Trans-Mosonszolnok 5–0

Vármegyei II. o. Soproni csoport 
Felsőház
Petőháza–Rajczi Beton-Fertőszentmiklós 1–1
Szany–Répcementi 3–0
Rábaszentandrás–Rábatamási 2–3

Alsóház
MET-NA-Veszkény–SFAC 1900 7–1
Nagycenk–SVSE-GYSEV 1–6

Vármegyei III. o. Győri A csoport
Bakonyszentlászló–Győrság elmaradt
Veszprémvarsány–Gyömöre 0–9
Gyarmat–Töltéstava 2–1
Bakonyszentkirály–Csikvánd 1–6
Pér–Sokorópátka 1–2
Tényő–Mindszentpuszta 6–0

Vármegyei III. o. Győri B csoport
Bajcs–Pázmándfalu 3–0
Rábacsécsény–Nagyszentjános 3–0-nál félbeszakadt
Rábapatona–Bágyogszovát 14–0
Győrújbarát II–Kóny 9–2
DAC II–Enese 1–4
Győri Cápák–Rábaszentmihály 2–4
Nyúl–Ikrény 3–0 (játék nélkül)

Hét közben játszották
Nyúl–Kóny 11–1 (7–0). Gsz.: Varga M. (3), Volner (2), Glázer, Hegyi, Mácsai, Kovács T., Kóródi, Németh K. ill. Pálfi.

Vármegyei III. o. Mosonmagyaróvári csoport
Károlyháza–Hotel Lajta Park 8–0
Solar CT-Mecsér II–Lajtaszig-Darnózseli 2–2
Dunaszeg II–Mosonszentmiklós II 0–4
Győrzámoly–Jánossomorja 2–4
MITE II–Győrsövényház 4–6
Püski–Kimle II 7–0
Dunasziget–Mosonudvar 3–0 (játék nélkül)

Vármegyei III. o. Csorna-Soproni csoport
Mihályi–Kisfalud 4–1
Csapod–Markotabödöge 2–6
Farád–Harka 5–0
Fertőd–Fertőrákos 5–2
Vág–Jobaháza 3–1
Egyházasfalu–Rábakecöl 3–2
Osli–Himod 1–5
Egyed–Ágfalva 3–1

Vármegyei III. o. Soproni csoport
Pereszteg–Lövő 0–4
Balf–Zsira 3–3
Répcevis–Sopronkövesd 11–7
Babót–Iván 1–1
Nagylózs–Újkér 6–2
Tercia-Fertőendréd–Sopronhorpács-Mészáros SE 7–1

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában