Női labdarúgás

2024.04.10. 10:57

Gyenge teljesítményt nyújtott a a magyar válogatott győri játékosokkal a soraiban

Kisalföld.hu

A magyar válogatott sokáig vezetett, de az utolsó percekben kapott gólokkal végül 2-1-re alulmaradt a törökökkel szemben az Európa-bajnoki selejtezősorozat keddi, második fordulójában.
Az isztambuli összecsapáson a magyarok Csányi Diána találatával kerültek előnybe közvetlenül a félidő előtt. A fordulás után sokáig őrizte előnyét Szarvas Alexandra együttese, de a házigazda a 80. percben egyenlített, majd a 87. percben fordított.  Ezen a mérkőzésen az ETO-ból Kovács Laura, Savanya Csilla és Süle Dóra lépett pályára.
A magyarok az Európa-bajnoki selejtező torna első fordulójának pénteki nyitómérkőzésén Csiszár Henrietta góljával 1-1-es döntetlent játszottak Azerbajdzsán ellen Szegeden. Az ETO-ból Kovács Laura, Öreg Cintia, Süle Dóra és Vachter Fanni játszott.
A mieink eddig egy-egy döntetlennel és vereséggel, egy ponttal a harmadik helyen állnak a kvartettben.  
A válogatott legközelebb május 31-én Svájc ellen lép pályára, amely a forduló másik keddi összecsapásán 4-0-ra legyőzte idegenben Azerbajdzsánt, így két győzelemmel vezeti a csoportot. Mivel a B ligában szerepel a magyar csapat, a négyeséből nem tud közvetlenül kijutni a kontinensviadalra.   

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában