Férfi kézilabda

2024.03.04. 12:28

Krakovszkiék – Győrből indult a testvér pályafutása, most az egyetem köti őket a városhoz

A győri születésű Krakovszki Bence és Krakovszki Zsolt a magyar kézilabdázás nagy tehetségei, az ikerpár tavaly tagja volt a junior-világbajnokságon ezüstérmes utánpótlás-válogatottnak, idén januárban pedig első felnőtt világversenyükön az Európa-bajnoki ötödik hellyel története legnagyobb sikerét elérő nemzeti csapatnak. Krakovszkiék a győri Széchenyi István Egyetem hallgatói.

Kisalföld.hu

Az intézmény mindenben segíti őket, hogy Krakovszkiék a sportkarrierjük mellett tanulmányaikban is sikeresek legyenek – számolt be róla honlapján a győri egyetem.

Krakovszkiék
Krakovszkiék nemcsak a kézilabdapályán, hanem a tanulásban is élen járnak.
Fotó: Dudás Máté - SZE

A januári férfi kézilabda Európa-bajnokságon számos tehetséges fiatalt ismerhettünk meg, köztük az olimpiai ezüstérmes kézilabdázó, Kökény Beatrix és a szintén olimpiai második Imre Géza fiát, Imre Bencét, valamint a férfikézilabda-válogatott legendás kapusa, Fazekas Nándor gyermekét, Fazekas Gergőt is.

A két szélen pedig egy győri ikerpárt, a Tatabányán játszó balszélsőt, Krakovszki Bencét és a NEKA-ban vitézkedő jobbszélsőt, Krakovszki Zsoltot. Érdekesség, hogy a magyar csapatban legutóbb szereplő testvérpár az Iváncsik fivérek voltak, akik szintén győriek. A fiatalokat a Széchenyi István Egyetem vezetése köszöntötte az intézmény győri kampuszán.

„Dunaszegen ismerkedtünk meg a kézilabdával, majd Győrben pallérozódtunk. Tizennégy évesen életünk új szakasza kezdődött, hiszen otthonról Balatonboglárra, a Nemzeti Kézilabda Akadémiára (NEKA) kerültünk, és ott váltunk élvonalbeli játékosokká” – mesélt a kezdetekről Krakovszki Zsolt. Hozzátette, együtt lettek válogatottak is, ma pedig mindketten tagjai a márciusi olimpiai selejtezőtornán szereplő válogatott keretének.

„Tavaly a NEKA-ból a Tatabányába szerződtem, amely az élvonalban a harmadik helyen áll. Ez hatalmas váltás volt, talán elég csak annyit mondanom, hogy poszttársam a korábbi veszprémi, spanyol válogatott, Cristian Ugalde. Ahogy testvérem említette, sok éven át együtt játszottunk, most viszont az NB I két külön csapatában szerepelünk, a napokban épp egymás ellen léptünk pályára” – emelte ki Krakovszki Bence.

 

Krakovszkiék már várják az olimpiai selejtezőt

A két fiatal elmondta, hatalmas élmény volt számukra a januári Európa-bajnokság, és nagy reményekkel készülnek az olimpiai selejtezőre.

„Fontos számunkra, hogy a sűrű klubszezon és válogatott szereplésünk mellett tanulmányainkra is kellő figyelmet tudjunk szentelni. Mindketten Győrben tanulunk, rekreáció és életmód szakos hallgatók vagyunk. Köszönettel tartozunk a Széchenyi István Egyetemnek, mert az intézmény vezetésének rugalmassága, az oktatók segítőkészsége teremt lehetőséget arra, hogy sportkarrierünkkel össze tudjuk egyeztetni a diplomaszerzést”– hangsúlyozták.

„Bencének és Zsoltnak szívből gratulálok, mert nagy sikerből vették ki a részüket az Eb-n. Szorítunk nekik, hogy az olimpiai selejtezőtorna is hasonlóan eredményes legyen” – fogalmazott dr. Filep Bálint, a Széchenyi-egyetem elnöke. Hozzátette, az intézmény kiemelten kezeli a sportot, amellett, hogy az egyetem saját egyesületében lehetőséget nyújt a hallgatóknak a sportolásra, számos professzionális klubbal is együttműködik.

„Sportoló hallgatóinknak kettős életpályát kínálunk, segítjük őket abban, hogy a versenysport mellett tudjanak tanulni, hiszen fontos, hogy a sportkarrierjük után a civil életben is hasonlóan sikeresek lehessenek”– mondta.

Uhlig Rita, a Győri ETO UNI FKC ügyvezetője kiemelte, Bence és Zsolt Győrből indultak, és a kötődésük a mai napig megmaradt.

A győri kézilabdázást azzal is segítik, hogy közös rendezvényeken megmutatják a fiataloknak a sportág szépségeit, személyes példájukkal irányt mutatnak a kézilabdázás iránt érdeklődőknek

– jegyezte meg.

Ezért a munkáért és elért eredményeikért mondott köszönetet a két sportolónak Csitkovics Tibor, a győri klub főszponzora, az Agrofeed Kft. ügyvezetője, aki jutalmat is átadott nekik.

A győri egyetem vezetése, a támogatók és a klubvezetés a Krakovszki testvárpárral. Fotó: Dudás Máté

„Győrben elkötelezett közösség alakult ki amellett, hogy a városnak újra első osztályú csapata, az élvonalban is meghatározó együttese legyen. Éppen ezért is vagyunk büszkék a fiatalokra, akik innen indultak, és több válogatottbeli társukkal igazolják a győri utánpótlásképzés erejét” – mondta.

A Krakovszki testvéreknek hamarosan mindannyian szurkolhatunk, hiszen március 14–17. között Tunéziával, Norvégiával és Portugáliával mérkőzik a magyar válogatott az olimpiai szereplésért. A Tatabányán megrendezendő selejtezőtornáról az első két helyezett jut ki az ötkarikás játékokra.

Krakovszki Bence

  • Születési idő: 2002. július 9.
  • Poszt: balszélső
  • Magasság: 187 cm
  • Klubjai: Győri FKKA, NEKA, Tatabánya

Krakovszki Zsolt

  • Születési idő: 2002. július 9.
  • Poszt: jobbszélső
  • Magasság: 187 cm
  • Klubjai: Győri FKKA, NEKA

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában