Labdarúgó NB II

2023.10.29. 08:07

Munoz: Jó mérkőzést játszottunk, Király: Örülök, hogy szünet után nem kaptunk gólt

A Merkantil Bank Liga, NB II, 13. fordulójában a listavezető ETO kiütötte a vendég Mosonmagyaróvárt.

Kisalföld.hu

Álomszerűen kezdődött a mérkőzés az ETO számára, a zöldek már a mérkőzés elején megszerezték a vezetést, sőt 10 perc alatt két góllal vezettek. A sok átadásra épülő "spanyolos" játékukkal megoldhatatlan feladat elé állították a megyei riválist, a vendégek szinte csak pillanatokra tudták birtokolni a labdát. A hatalmas mezőnyfölény az első félidőben további gólokban és helyzetekben mutatkozott meg.

A szünet után a cserékkel az Óvár játékrendszert váltott, jobban stabilizálta a védekezését. A győri fölény ekkor már kevesebb gólszerzési lehetőségben mutatkozott meg, de így is Heinrich több bravúrja kellett, hogy az ETO ne növelje az előnyét. Antonék a meccs második felében már kicsit visszavettek a tempóból, valószínű, a keddi Debrecen elleni kupamérkőzés is ott járt a gondolataikban.

A lefújás után a szurkolók lelkes ünnepléssel köszönték meg az újabb sikert, az örök fanyalgók pedig azon sajnálkoztak, miért nem láttak még több győri gólt.

2. perc: Bumba jobb oldali beadása után Szépe 6 méterről a bal felső sarokba fejelt. 1–0.

10. perc: Svarka kapott labdát Bumbától, megtolta magának, majd 18 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. 2–0.

32. perc: Riquelme ugratta ki Diarrát, Czingráber becsúszva próbált szerelni, de csak Diarrára tudta pöckölni a labdát, amely így elpattant a kapus mellett, a mali támadónak pedig csak az üres kapuba kellett passzolnia a labdát. 3–0.

34. perc: Skvarka passzolt ki a labdát a bal oldalra, Vianna a tizenhatos vonaláról középre adott, Bumba mellett pedig Papp Szilárd 6 méterről a saját kapujának közepébe perdítette a labdát. 4–0.

69. perc: Szabó vette észre, hogy a kapus kint áll, így a kezdőkörből kapura lőtt, a labda pedig Ruisz fölött átszállva a bal kapufán csattant.

Antonio Munoz: – Jó mérkőzést játszottunk, remekül kezdtük az első félidőt, és gyorsan vezetést is szereztünk. Ezt követően is sok lehetőséget alakítottunk ki, melyből hármat értékesíteni tudtunk. A második félidőre védekezőbb formációra váltott a vendégcsapat, így ekkor csak lehetőségekig jutottunk, gondolok itt Csóka vagy Kröhn helyzetére. Fontos, hogy ma nem kaptunk gólt, köszönjük a szurkolóinknak, akik a mérkőzés elejétől bíztattak minket. Mostantól előre tekintünk, kedden fontos összecsapás vár ránk.

Király József: – Az ETO úgy kezdett, ahogy hazai pályán kell, gyorsan megszerezte a vezetést és végig dominált az első félidőben. Négy gólt kaptunk ebben a játékrészben, a hazaiak tulajdonképpen lezárták a meccset. A szünetben azt kértem a fiúktól, a második félidőben játszunk úgy, mintha nulla-nullára állnánk, nem azért, mintha négy vagy öt gólt tudtunk volna rúgni az ETO-nak, de a becsületünkért játszottunk. Örülök, hogy a folytatásban nem kaptunk gólt. Nem volt szerencsénk Szabó kapufájánál, az bemehetett volna. Ilyen sebességgel játszó csapattal még nem találkoztunk ebben a bajnokságban.

Jegyzőkönyv

ETO FC Győr–Credobus Mosonmagyaróvár 4–0 (4–0)

Győr, ETO Park, 1742 néző. V.: Derdák.

ETO: Ruisz – Vera, Szépe, Boldor – Diarra (Lacza, 64.), Vingler, Anton (Tóth R., 79.), Vianna – Riquelme (Csóka B., a szünetben) – Bumba (Kiss M., 73.), Skvarka (Kröhn, 64.). Vezetőedző: Antonio Munoz.

Mosonmagyaróvár: Heinrich – Simita, Czingráber, Papp Sz., Horváth K. – Vukaszovics (Gáncs, 90.), Tullner – Szabó B. (Deákovits, 73.), Illés D. (Végső, a szünetben), Szalka (Papp L., a szünetben) – Takács T. (Csóka D., 75.). Vezetőedző: Király József.

Gsz.: Szépe (2.), Skvarka (10.), Diarra (32.), Papp Sz. (öngól, 34.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában