Hiába hajtottak, kapuba nem találtak

2023.08.06. 22:25

NB II foci - Az erőfeszítés most nem ért pontot: Soroksár–Gyirmót FC Győr 1–0

Kisalföld.hu

Soroksár–Gyirmót FC Győr 1–0 (1–0)

Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep, 870 néző. V.: Nazsa.
Soroksár: Holczer – Kaján, Króner, Valencsik, Pintér – Vass Á. (Németh E., 86.)– Gálfi (Varga I., 75.), Katona, Vogyicska B. (Dobos Á., 69.) – Köböl (Hajdú R. 75), Lovrencsics B. (Dragoner F., 86.). Vezetőedző: Lipcsei Péter.
Gyirmót: Hársfalvi – Lányi, Hudák, Csörgő, Helembai – Kovács M., Szőke – Soltész Madarász (Pethő, 60.), Medgyes (Kicsun, 84.) – Adamcsek (Takács R., 72.) Vezetőedző: Csizmadia Csaba.
Gsz.: Gálfi (5.).
5. p: Lovrencsics B. kitűnően készítette le a labdát a jobb összekötő helyén érkező Gálfi elé, aki az átvételt követően 22 méterről nagy erővel lőtt, a labda a menteni szándékozó Kovács M. lábán felperdülve a bal felső sarokba vágódott. 1–0.

A korai gól után próbált nagyobb sebességre kapcsolni a Gyirmót, több kisebb lehetősége is adódott az egyenlítésre, de a kontrára berendezkedő hazaiak játéka is tartogatott veszélyt. Szünet után a folyamatos cseréknek is köszönhetően lüktető volt a játék, mindkét csapat játékosai eljutottak kapufáig, de gól már nem született, így - az első fordulóhoz hasonlóan - az erőfeszítés most sem ért pontot.

Lipcsei Péter: – Örömteli győzelmet szereztünk, azért is érzem így, mert szívvel-lélekkel küzdöttek a fiúk a sikerért. El kell ismerni, hogy gólunkhoz kellett a szerencse is, hiszen talán akkor nem jut a kapuba a labda, ha nem ér bele a védő.
Csizmadia Csaba: – Folyamatosan nálunk volt a labda, mi domináltunk. Hat helyzetet számoltam, amiből be lehetett volna találni a kapuba, de amíg ez nem sikerül, addig nem fogunk tudni mérkőzést nyerni. Hajtottak a srácok, az utolsó percig próbáltak gólt szerezni, de azt éreztem, ha holnapig játszunk, akkor sem leszünk eredményesek. Nem így szerettünk volna kezdeni a bajnokságot, de nincs világvége, innen csak felfelé tudunk jönni.
Lapincs Attila

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában