Soha többé nem futhat a soproni atléta Steiner Rita

Szó szerint kettétört a sokszoros magyar bajnok, ma már szenior soproni atléta, Steiner Rita karrierje, akit egy félmaratoni versenyre igyekezve ért súlyos baleset. Az orvosok azonnal és örökre eltiltották a futástól.

Szeitz Tibor

Steiner Rita néha már örülni is tud, de nagyon megviselték a történtek.

Amióta az eszemet tudom, sportolok, hatévesen írattak be szertornázni a szüleim, s egy év után – mivel a tornához magas voltam – az atlétikához irányítottak az edzőim. Azóta, ötvenkét éve tart a szerelem az atlétika és közöttem, aminek most vége lett

– meséli elérzékenyülve, könnyek között Steiner Rita, aki pályafutása alatt rengeteg érmet szerzett szeretett sportágában.

„Mindenevő voltam atlétikában. Távol- és magasugrottam, előbb rövidebb, majd hosszabb távokon futottam, s jutottam el egészen az ultramaratonig. Számos bajnoki címet, helyezést szereztem, bevallom, nem is tudom pontosan, hányszoros magyar bajnok vagyok. Tizennyolc évesen hívtak a Vasashoz, de maradtam, kizárólag csak soproni színekben sportoltam. Nagyszerű edzőim voltak, jó szívvel emlékszem az azóta elhunyt Bakonyi Pista bácsi, valamint Szittner Lajos tanácsaira. Bárhová mentem, a futócipő mindig az autóban volt, de sosem azért futottam, mert győzni akartam vagy el akartam érni valamit. A futástól kaptam meg azt az euforikus érzést, amit nem tudok mással összehasonlítani.”

Ezért is volt számára borzasztó, amikor először eltiltották a futástól.

„Valóban, s voltak intő jelek, három is. Az első, amikor a fiatalon elhunyt, volt atléta és válogatott úszó férjem emlékére negyvenkét évesen szerettem volna lefutni a negyvenkét kilométeres maratont. Nagyon készültem a versenyre, de az egyik edzésen nagyon szúrni kezdett a mellkasom. Azt hittem, nincs akkora baj, de azért elmentem az orvoshoz. A vizsgálat után kiderült, légmellet kaptam, s azt is elárulták, a sok futástól akkora tüdőtágulatom van, mint egy láncdohányosnak. Megdöbbentett, amikor azt mondták, lehet csupán egy hónapom, fél, vagy talán egy-két évem van hátra, s jobb lenne, ha új tüdőt kapnék... Nyolc évig bírtam futás nélkül, s mivel korábban triatlonoztam, kerékpározni, görkorcsolyázni kezdtem. Aztán úgy határoztam, ha kell, orvosi felügyelettel, de elkezdek ismét futni. Az első tíz méteren azt hittem, szinte meghalok, egy évembe került, mire sikerült az állóképességemet, a technikámat visszanyernem. Szeniorként versenyeztem, s lettem a korosztályomban magas- ugrásban, gyaloglásban is bajnok.”

Ám ismét közbeszólt a sors egy komoly sérülés képében.

„Egy versenyen a fővárosi BOK-csarnokban műfű volt a magasugrószőnyeg előtt, amibe beleakadt a szöges cipőm. Részleges szalagszakadás, porcleválás lett az egyik térdemben. Így álltam rajthoz ezerötszáz méteren. Annyira fájt, bevallom, majdnem bepisiltem, de lefutottam a távot. A verseny után eltiltottak mindenféle ugrástól, de egy mágneses rögzítéssel úgy-ahogy rendbe jött a lábam.”

Nemrég aztán újabb baj érte a rendkívüli akaraterővel megáldott atlétát.

A tavalyi éjszakai félmaratont még sikerült teljesítenie, idén azonban már nem állhatott rajthoz Steiner Rita.

„A múlt hétvégén a fővárosi éjszakai félmaratonon szerettem volna »felszentelni« a klubom, a SFAC új topját. Ezen a versenyen debütált volna... Csupán négyszáz méterre voltam már a rajttól, amikor az egyik zebrán egy őrült autós mögöttem kikanyarodva száguldott el. Annyira megijedtem, hogy futásra váltottam, de elestem egy buckában, s úgy szálltam, mint egy TU–154-es. A csípőmre estem, s bár akartam, nem tudtam felállni. Mentő vitt be a kórházba, ahol kiderült, combnyaktörésem lett. Azonnal megműtöttek, s azt mondták, ha szerencsés leszek és kellőképpen beágyazódnak a lemezek, akkor megúszom. Ellenkező esetben protézis lesz. De az igazán rossz hír ezután érkezett: felejtsem el a futást, keressek másik sportágat helyette. Nem akartam hinni a fülemnek. Fejezzem be, amit hatéves korom óta csinálok, ami az életem része? Azóta sem tudom elmondani, mit érzek. Szinte meghasadt a szívem, sírva néztem végig a versenyről készült fotókat, de most már a könnyeim is elfogytak, azok nélkül sírok...”
Rita úgy döntött, tudomásul veszi a döntést.

„Az egészséget választom. Itt és most ért véget a nagy szerelem... El kell búcsúznom a sportok királynőjétől. Még nem tudom, hogyan lesz, száznyolcvan fokos fordulatot vesz az életem, de másban kell megtalálnom azt a szépséget, amit eddig a futástól kaptam. Valószínű, majd kerékpározni fogok, de most a gyógyulás, a rehabilitáció a fontos. Egyébként elképesztő, hogy mennyi üzenetet, jó szót kaptam a balesetem után. Nagyon jólesett az a szeretetcunami, ami rám zúdult. A budapesti verseny szervezőitől még érmet is kaptam...”

Segítség lehet Rita számára az atlétika melletti másik szenvedélye, amiben szintén hatalmas a tökéletesség utáni vágya.

„Egy horvátországi esős napon kezdtem el rajzolni. A szomszéd erkélyen lévő férfit próbáltam meg lerajzolni, ami olyan jól sikerült, hogy megkértek, a feleségét is örökítsem meg. Azt gondolom, anyukámtól örököltem a művészi vénát. Megpróbáltam ismert művészektől tanulni, de aztán az interneten kerestem rá a rajzolás fortélyaira. Volt, hogy véletlenül jöttem rá bizonyos technikákra. Azóta két kiállításom volt Sopronban, s hamarosan, karácsonykor lesz a harmadik. A rajzolás, főleg közben zenét hallgatva óriási mentális feltöltődést, kikapcsolódást nyújt számomra. Ez most életemben a második szerelem. Na persze nem olyan, mint a futás, de igyekszem azért ebben is kiteljesedni.”