Labdarúgás

2023.05.14. 13:34

Tíz évvel ezelőtt bajnokcsapatot ünnepelt az ETO

Az ETO az NB I-ben legutóbb szinte napra pontosan tíz évvel ezelőtt, 2013. május 12-én szerezte meg az aranyérmet. Az idén 119 éves zöld-fehér együttes az ismert okok miatt azóta megjárta az NB III-at is, napjainkban pedig a második vonalban vergődik.

papp győző

Benne volt a levegőben, hogy aznap bajnokavatás lehet, az ünneplés ennek apropóján már a meccs előtt megkezdődött: az ETO 30 és 50 évvel azelőtt bajnokságot nyert csapatának tagjai először nyitott Audik fedélzetén köröztek a város utcáin és élvezték a feléjük áradó népszerűséget, majd később a stadionban is köszöntötték őket, valamint kiállítás nyílt a régmúlt sikereit felidézve.Az ETO-ünnep aztán az NB I 27. fordulójának zárómérkőzésén folytatódott, amelyen a listavezető ETO a Ferencvárost fogadta. Mivel a győriek legfőbb üldözője, a Videoton már délután vereséget szenvedett Debrecenben, a hazai zöld-fehérek tudták: a Fradi legyőzésével három fordulóval az idény vége előtt elhódítják a bajnoki címet. 
A változatos játékban az első félidőben nem esett gól, de a két félidő közötti szünetre is jutott tisztelgés: az ETO FC vezetői a zöld gyepen köszöntötték az egy nappal korábban története során először Bajnokok Ligáját nyert Audi-ETO női kézilabdacsapatát. 
A 60. percben megszületett a sorsdöntő gól: Nemanja Andric kiharcolt egy 11-est Alekszandar Alempijevic mellett, Völgyi Dániel pedig higgadtan értékesítette a büntetőt. A fiatal hátvéd a mennyből hamar a pokolba jutott, mert igazán ki sem ünnepelhette magát a gól után, könyöklés miatt megkapta második sárga lapját és máris mehetett zuhanyozni. 

Völgyi Dániel öröme a győztes gólja után. Mögötte Varga Roland.

A hajrá – a három piros lap miatt is – rendkívül izgalmasra sikeredett, az ETO megtartotta az előnyét, így újra aranyérmes lett az NB I-ben. 
Farkas Ádám játékvezető hármas sípszava után a győri játékosok holtfáradtan rogytak a gyepre, a lelátókon pedig felzúgott a „Bajnokcsapat, bajnokcsapat!”. 
A szurkolók lassan elözönlötték a pályát, és a füvön együtt ünnepeltek a játékosokkal és a szakmai stábbal. A drukkerek begyűjtöttek minden mozdítható ereklyét, legyen az a futballisták meze vagy éppen egy szögletzászló. 
Pintér Attila az oldalvonal mellett a könnyeit törölgette. Harminc év után az irányításával aranyérmet szerzett az ETO. Ebben a bajnokságban is hosszú volt az út a második fordulóbeli „Pintér, takarodj!”-tól az össznépi ovációig. 
 

Jegyzőkönyv

Győri ETO–Ferencváros 1–0 (0–0) 
Győr, 13.700 néző. V.: Farkas. 
ETO: Sztevanovic (Molnár, a szünetben) – Svec, Takács, Lipták, Völgyi – Kronaveter (Andric, a szünetben), Kamber, Pátkai – Trajkovic (Dinjar, 65.), Varga, Strestík. Vezetőedző: Pintér Attila. 
Ferencváros: Jova – Somália, Gyömbér, Besic, Bönig (Sváb, 56.) – Alempijevic, Cukic, Leonardo (Ionescu, 82.), Józsi, Martinus (Peric, 63.) – Böde. Vezetőedző: Ricardo Moniz. 
Gólszerző: Völgyi (60., 11-esből). 
Sárga lap: Völgyi (33.), ill. Besic (50.), Cukic (69.), Böde (87.).

Kiállítva: Völgyi (61.), Strestík (80.), illetve Alempijevic (69.). 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában