Kosárlabda

2023.05.05. 08:17

Budapest és Sopron után Chicagóba vezet a SKC fiataljának, Valerio-Bodon Vincentnek az útja

Botár László

A szombathelyi Stefan Pot (b) és a soproni Valerio-Bodon Vincent a Zsíros Tibor férfi kosárlabda Magyar Kupa döntõjében játszott Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Sopron KC mérkõzésen a fõvárosi Tüskecsarnokban. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Fotó: MTI/MTVA

Óriási lehetőséghez jutott, közelebb került álmai megvalósításához a Sopron KC férficsapatának játékosa, Valerio-Bodon Vincent, akit meghívtak az NBA-draft felkészítő táborába, Chicagóba.Rengeteg összetevőre volt szükség ahhoz, hogy a kosaras ilyen hatalmas esélyt kapjon. Remek alapokat kapott a Budapesti Honvédban, ám felnőttpályafutása első éveiben még nem tudta megugrani az utánpótlás- és a felnőtt kosárlabda közötti – valljuk meg, igen magas – lépcsőfokot.Ahhoz, hogy ezt megtehesse, Sopronba kellett igazolnia! Az SKC-nál már korábban is – többek között a Sopronban rendezett U20-as Challenger-tornán – látták, milyen remek adottságú a fiú, és hogy a magasságához képest milyen ügyes a labdával – tehát az adottságai messze átlag felettiek. Az SKC-nál pedig Kosztasz Flevarakisztól és stábjától megkapta azt a gyakorlatilag korlátlan bizalmat, amelyet fiatal a magyar férfiélvonalban nagyon ritkán kap meg, és amely bizalom szinte szárnyakat adott neki. Jöttek tőle a jobbnál jobb meccsek, eleinte a triplákat emelgette be szépen, majd fokozatosan kezdett színesedni a játéka. Eredményes volt betörésből, a lerohanások végén zsákolgatott nagyokat, majd az előkészítésből, a társak „kiszolgálásából” is egyre aktívabban vette ki a részét. 
Valerio-Bodon Vincent ta- vaszra az SKC-ban gyakorlatilag a légiósokkal egyenrangú kulcsjátékossá nőtte ki magát. Ezt látva a játékos menedzsmentje is elkezdett dolgozni azon, hogy megpróbálja hozzá- segíteni a kosarast álmai megvalósításához, az NBA-szerepléshez. Ez természetesen még most sem garantált, de a chicagói felkészítő táborban megmutathatja magát, megmutathatja, hogy mit tud, hová jutott el a kosárlabdában. 
És amiért bízhatunk abban, hogy Valerio-Bodon a tengerentúlon is megállja a helyét, az, hogy adhatott volna neki bármekkora bizalmat Flevarakisz, dolgozhatott volna akármilyen hatékonyan is a menedzsment, ehhez a történethez elsősorban ő maga kellett. Hogy nap nap után keményen dolgozzon álmai megvalósításáért. 
Az SKC-nak gyorsan kellett dönteni, és úgy gondoljuk, helyesen tette, hogy elengedte a játékost.Még egy adalék: a Valerio-Bodon remeklése miatt eddig kis- sé háttérbe szoruló, ám hozzá hasonlóan alázatos és szorgalmas Sitku Márton a DEAC ellen dupla duplával segítette az SKC-t a győzelemhez.Valerio-Bodon Vincent pálya- futása a múlt hét második felében érkezett újabb mérföldkövéhez. Ekkor kereste meg a Sopron KC-t ügynöke azzal, hogy a játékosnak NBA-meghívása érkezett. Az SKC-nak gyorsan kellett dönteni, és úgy gondoljuk, helyesen tette, hogy elengedte a játékost, nem akadályozta álmai megvalósításában. 
Úgy véljük, talán az lenne a legjobb, ha Valerio-Bodont draftolná valamelyik NBA-csapat, de még egy évre elengednék, hogy játsszon, erősödjön tovább. És még egy évad a magyar élvonal- ban – továbbra is kulcsszerepben – erre tökéletes lenne számára. S mivel a szerződés úgy szól, hogy Magyarország, akkor a soproni klubnak is. 
 

 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában