Labdarúgás

2023.03.17. 08:58

Tavasszal góllövő cipőben a gyirmóti csatár

kisalföld.hu

A Gyirmót FC Győr a Merkantil Bank Liga, NB II legutóbbi fordulójában 2–1-re legyőzte a Csákvár csapatát. A győzelemből oroszlánrészt vállalt a 22 éves Soltész Dominik, aki kétszer is bevette a vendégek kapuját.A villámgyors csatár tavasszal egyébként úgy tűnik, megtalálta a góllövő cipőjét, hiszen betalált a Mosonmagyaróvárnak és a Diósgyőrnek is. 
„Örülök neki, hogy helyem van a csapatban, és annak is, hogy mostanában jól megy a játék, szerencsére ez jó eredményekkel is párosul – nyilatkozta a játékos a klub honlapján. – A Csákvár elleni győzelem nagyon fontos volt, mivel megint nyertünk, én pedig tavasszal gólokkal, gólpasszokkal tudom kivenni a részem a játékunkból. Mosonmagyaróváron rám bízták a tizenegyes értékesítését is. Megvan felém a bizalom a szakmai stáb és a játékostársak részéről is, én pedig ennek igyekszem is megfelelni: oda tudok, oda merek állni a büntető elvégzéséhez ilyen kiélezett helyzetben is.” 
A Gyirmót „végzete” eddig az volt ebben a bajnokságban, hogy hazai pályán nem hozta a sikereket. Az utóbbi időben javult a helyzet, az ellenfelek már nem nyerni járnak a Marcal partjára. 
„Félévkor átbeszéltük, hogy a hazai mérlegünkön változtatnunk kell, és úgy látszik, megtaláltuk a helyes utat – folytatja a futballista. – Itthon is egyre jobban jönnek a jó eredmények. Néha szerencsénk is van, mint legutóbb a második gólom esetében, amikor a lövésemnél hibázott az ellenfél kapusa, de azt mondják, szerencséje annak van, aki tesz is érte.” 
Soltész Dominikot a Csákvár ellen a második félidőben sérülés miatt le kellett cserélni. 
„A meccs előtti pénteki edzésen meghúztam a hátamat, és szünet után már nagyon fájt, ezért kértem a cserét. A Nyíregyháza elleni mérkőzésre azonban minden bizonnyal százszázalékos állapotban leszek” – említette végül a gyirmóti támadó. 
A Gyirmót az eddigi teljesítménye alapján esélyesként utazik Szabolcsba. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában