414 pályózó közül kerültek a kiválasztottak közé

2021.07.19. 16:28

Tollaslabdázó, fallabdázó, íjász – A MOL Tehetségtámogató Sport pályázat győztesei Győr-Moson-Sopron megyéből

Hetvenhét tehetséges fiatal sportolót, összesen 25 millió forint értékben díjazott a MOL Alapítvány idén. Győr-Moson-Sopron megyéből hárman is részesültek a díjból.

kisalfold.hu

Győr-Moson-Sopron megyéből Nusser Ádám mosonmagyaróvári tollaslabdázó, Sáli Barnabás soproni fallabdázó, valamint Szabó Szebasztián soproni íjász immár másodszor nyerte el a támogatást.

A MOL Tehetségtámogató Program Sport pályázata elsősorban azoknak az általános- vagy középiskolás diákoknak nyújt anyagi segítséget, akik tehetséges sportolók, és országos vagy nemzetközi versenyen is jó eredményeket értek el. Az útiköltségtérítésre, eszközvásárlásra vagy egyéb sportoláshoz köthető költségekre igénybe vehető támogatás a fiataloknak megfelelő hátteret jelent a további felkészüléshez, versenyzéshez.

A 16 éves Szabó Szebasztián 2013-ban kezdett íjászkodni. Hamar felfigyeltek tehetségére, és már az év decemberében megnyerte élete első versenyét. Három egymást követő évben az Év Íjásza – terep kategóriában, ezen kívül 160 aranyérem, 8 ezüst és két bronzérem büszke tulajdonosa. Legfontosabb eredményei: 4 Világbajnoki arany, 2 ezüst, és egy bronzérem. 7 Európa Bajnoki arany, és 32 országos bajnoki címet is sikerült megnyerni. 22 kupával, egy világcsúccsal és 9 országos csúccsal sikerült bekerülnie az íjásztörténelembe. 2020-tól már a WA versenyeken is kadetként indul, ahol a felnőttekkel megegyező távra és lőlapra versenyez. A pályázati időszakban Szebasztian azt tervezi, hogy két Európa, két Világbajnokság, 3D, Terep, és pálya országos bajnokságon fog részt venni, valamint két felkészítő íjásztáborba is elmegy.

Sáli Barnabás Fotó: Salt Communications

A 15 éves Sáli Barnabás a soproni Mega Se játékosa. Öt éve fallabdázik, először csak hobbi szinten, U-11-es korcsoportban kezdte meg a hazai versenyzést, ezt követte a nemzetközi versenysorozat. Az európai ranglistát U-13 korcsoportban a 3. helyen zárta, közben korcsoportot váltott és U-15 be lépett decemberben. Játszik a felnőttek között, már B kategóriában versenyzik. A felnőtt csapatbajnokin másodosztályban, és a saját U-15-ös kategóriájában is – továbbá az U-17-ben – az első helyen áll. A szorgalmának köszönhetően lehetősége volt kijutni a csapatával az U15 kategóriában EB-re Eindhovenbe. Célja a nemzetközi ranglistán a korcsoportjában az élmezőbe jutás. A támogatásból versenyek utazási, szállás, étkezési költségét és nevezési díját szeretné finanszírozni.

Nusser Ádám
Fotó: Salt Communications

Az ugyancsak 15 éves Nusser Ádám már a kezdet kezdetén, 2014-től komolyan vette ezt a sportot és úgy érezte, hogy a tollaslabdát neki találták ki. Rendszeresen járt versenyekre a Diákolimpia döntőjébe minden évben bejutott. Idővel profi csapathoz, a győri tollaslabda klubhoz igazolt. Első igazi sikerét 2019-ben érte el a diákolimpia megnyerésével. A 2020-as évben a páros játékban is jó eredményeket ért el párjaival. Ebben az évben a korosztályos (U15) ranglistán mindhárom versenyszámban (egyéni, fiú páros, vegyes páros) első helyen végzett. Tervei és céljai a pályázati időszakban: tollaslabda utánpótlás eredményeit tovább szeretné javítani, célja, hogy ismét az első helyen végezzen a hazai utánpótlás ranglistán, most már az U17 korosztályban. Szeretne továbbá nemzetközi versenyeken is eredményesen szerepelni, s meghatározó tagja lenni a korosztályos válogatottnak.

„A koronavírus nem kímélte a sport világát és a sportolókat sem: a járvány megnehezítette a versenyek előkészítését és a tehetségek felkészülését is. Az elmúlt időszak komoly akaraterőt és rugalmasságot igényelt a sportolóktól, és ezt mindenképpen díjaznunk kell, de az elismerés nem csak a járvány alatti kitartásuknak szól. A MOL mindig is kiemelt figyelmet fordított a tehetségekre: Alapítványunk pályázati programjain keresztül eddig is évente 100 millió forintot fordított a fiatal sportolók, a művészek, a pedagógusok és a gyermekegészségügy támogatására. Ez a hagyomány a MOL-Új Európa Alapítvány elindulásával tovább erősödik: olyan széleskörű és átfogó támogatási rendszert hozunk létre, amellyel a korábbinál is nagyobb szerepet tudunk vállalni a közérdekű feladatok ellátásában” – mondta el Szollár Domokos, a MOL-csoport kabinetfőnöke, a MOL Alapítvány kurátora.

A támogatottak 35%-a budapesti, 65%-a vidéki sportegyesületnél sportol és 42 különböző sportágat képviselnek. A nyertes pályázók több mint egynegyede a 10-14 éves korosztályból kerül ki. A nyertesek a támogatást előfinanszírozásként kapják meg, és a 2020-21-es nyári- és téli versenyszezonban használhatják azt fel.

A MOL Alapítvány a 2020 végén végzett felmérésére és a sportszövetségekkel folytatott konzultációk tapasztalataira alapozva a MOL Tehetségtámogató Program Sport pályázatot idén fiatalabb jelentkezőkre optimalizálva hirdette meg, ezzel is elkötelezve magát a korai tehetséggondozás mellett. A márciusban meghirdetett pályázatra a 10-16 évesek kategóriájában 414 pályázat érkezett be, ebből 67 pályázatot támogat az alapítvány – köztük egy versenyzőpárost –, összesen 20 millió forint értékben. A 16 éven felülieknek szóló Sport Klasszis kategóriában tíz fő kérelmét díjazták összesen 5 millió forint értékben. Így idén összesen 25 millió forintos támogatást nyújt az alapítvány a kiemelkedő teljesítményű fiatal sportolóknak.

A pályázatok három körös elbíráláson mentek keresztül, a végső döntést a MOL Alapítvány kuratóriuma hozta meg egy szakértői zsűri segítségével. A pályázatra bármilyen sportág versenyzői nevezhettek, amennyiben magyarországi sportegyesületnél leigazolt versenyzők, és országos vagy nemzetközi versenyeken kiemelkedő eredményeket értek el.

A Sport 2021 nyertesei között találjuk többek között a világ legfiatalabb női nemzetközi sakkmesterét, Gaál Zsókát, Görbe Somát, akit a magyar gyorsasági motorversenyzés sportágában 2020-ban az év utánpótlás versenyzőjének választott a Magyar Motorosport Szövetség. A 16-23 év közöttiek Klasszis kategóriájában beérkezett 46 pályázó közül a kuratórium 10 főt tudott támogatni az atlétika, cselgáncs, kajak, öttusa, falmászás, szertorna, triatlon és vívás sportágakban összesen 5 millió forinttal. Ezek közül a sportolók közül többen hazánkat is képviselik majd a Tokiói Olimpián. Az olimpiai játékokon Kovács Zsófia tornász – aki összesen négy szeren versenyez –, Tóth Lili Anna akadályfutó, Németh Nándor úszó és Özbas Szofi dzsudoka – aki júniusban felnőtt világbajnokságon elért helyezésével kvalifikálta magát az ötkarikás játékokra – is részt vesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában