rajt az nb 1-ben

2021.07.30. 12:04

NB I foci – Döntetlent játszott a Gyirmót az MTK ellen – fotók

Ferreira öngóljával vezetett a Gyirmót az első félidő közepétől. A világítás megmakacsolta magát az első félidő végén, emiatt állt a játék, és a második félidő is késve kezdődött el. Miovski egyenlített.

kisalfold.hu

Gyirmót FC Győr–MTK Budapest 1–1 (1–0)

Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion. Vezette: Zierkelbach Péter (Szalai Dániel, Becséri Gergely)

Gyirmót: Hársfalvi – Major M., Cornel Ene, Széles, Zeke – Nagy P. (Radics 92.), Hajdú Á. (Csonka 46.), Vass Á. – Medgyes (Lencse 92.), Herjeczki (Hasani 85.), Varga B. (Simon A. 79.). Vezetőedző: Csertői Aurél

MTK: Mijatovic – Herrera, Ferreira, Varju, Alho – Grozav, Palincsár (Mezei 85.), Ramadani, Weir (Nagy Zs. 46.) – Miovski (Kovácsréti 79.), Dimitrov (Prosser 67.). Vezetőedző: Giovanni Constantino

Gólszerző: Ferreira (öngól, 26.), ill. Miovski (54.)

 

Percről percre

90+10. perc: Ene ütközik Hársfalvival a gyirmóti kapu előterében, de a gyirmótiak négyesének az ápolását már nem várjuk meg: vége a mérkőzésnek.

90+6. perc: Folytatódik a játék. Nagy Zsombor turbánt kap, de a vendégek tiltakozása ellenére nem maradhat a pályán, a partjelző engedi csak vissza, miután újraindult a játék.

90+5. perc: Percek óta ápolják Nagy Zsombort.

90+3. perc: Lencse is kap egy sárgát.

90+2. perc: Radics és Lencse érkezik a pályára a Gyirmótnál, Nagy P. és Medgyes helyére.

90+1. perc: Piros lapra változtatja az ítéletet a játékvezető. Öt perc a ráadás.

90. perc: Zierkelbach megnézi, hogy nem kell-e pirosat adni Ferreirának.

89. perc: Ferreira rúgja fejbe Medgyest a gyirmóti kapu előtt, ez is sárga. Szándékosnak nem nevezhető a mozdulat, de veszélyes volt.

87. perc: Ramadani 22 méterről nem talál kaput.

85. perc: Herjeczki helyére Hasani jön a Gyirmótnál, Palicsár helyett pedig Mezei folytatja a fővárosiaknál.

84. perc: Medgyes tart rá Ferreira lábára: sárga lap.

81. perc: Baloldali gyirmóti szöglet után a rövid oldalon megcsúsztatott labda végül a hosszú oldalon a háló tetején landol.

80. perc: Gyirmóti kontra végén Medgyes a tizenhatos bal sarkáról a kapufát találja el. Most már nemcsak a gólok száma, hanem a kapufáké is egyenlő.

79. perc: Csere mindkét oldalon. Miovski helyett Kovácsréti a pályán a vendégeknél, Varga Barnabást Simon András váltja a gyirmótiaknál.

78. perc: Hársfalvi munkában: előbb Ramadani lövését, aztán Palicsár ismétlést is védi a hazaiak kapusa.

74. perc: Miovski kap sárgát, Nagy Patrikot gázolta el a gyirmóti térfél közepén.

72. perc: Grozav erős, lapos lövését fogja Hársfalvi.

69. perc: Egészségügyi szünet van ismét.

68. perc: Major 16-ról a bal alsó felé csavarja a labdát, Mijatovic véd.

67. perc: Dimitrov helyére Prosser áll be a vendégeknél.

65. perc: Herjeczki visszaszerzi a labdát az MTK térfelén, aztán 13 méterről próbára teszi Mijatovicot, az MTK kapusa szögletre üti a labdát.

64. perc: 11 hónappal ezelőtt a Gyirmót a DVSC-t fogadta, akkor a maihoz hasonlóan gondok adódtak a világítással. Azt a találkozót a Gyirmót nyerte 1-0-ra.

61. perc: Az MTK még inkább letámad, így a gyirmótiak alig tudják kihozni a labdát a saját térfelükről.

56. perc: Szabályos a fővárosiak gólja. Kezezést reklamáltak a gyirmótiak, de a videót elemző személyek nem láttak okot arra, hogy érvénytelenítsék a találatot.

55. perc: Visszanézik a gólt.

54. perc: Egyenlít az MTK! 1-1. Miovski kap labdát a jobb oldalon, majd éles szögből pazar mozdulattal a jobb alsóba emel.

52. perc: Éles szögből Medgyes az oldalhálóba lő. Beleért egy MTK-játékos is, így szöglet jöhet. A sarokrúgás ezúttal nem veszélyes.

51. perc: Nagy P. jobboldali szöglete után Varga B. fejeli a labdát kapu fölé.

50. perc: Nagyon rákészült az MTK Dimitrov jobb oldali szabdrúgására, végül a keresztbe ellőtt labda senkinek sem lett jó.

46. perc: Cserék a szünetben: Nagy Zsombor érkezik Weir helyére a vendégeknél. Csonka pedig Hajdút váltja a hazai oldalon. A reflektorok erőssen közben folyamatosan változik. Zierkelbach viszont sípol egyet, így folytatódhat a mérkőzés.

A játékosok melegítenek, a játékvezető szintén. Valamivel világosabb van már, mivel a négy nagy reflektorból három már világít. A régi vicc szerint úgy lehet felismerni este a focistát, hogy négy árnyéka van. Gyirmóton ez most csak három.

45+8. perc: Herrera szabdrúgását Hársfalvi fogja meg. Vége az első félidőnek.

45+5. perc: Félhomályban folytatódik az első félidő hosszabbítása.

45+2. perc: Három perc a ráadás. De most áll a játék, mert a világítás fele elszállt.

45+1. perc: Alho beadása után Miovski próbálkozik akrobatikus mozdulattal a 11-es pont környékén, de nem találja el a labdát.

44. perc: Óriási gyirmóti helyzet marad ki: Széles hét méterről lövi a labdát Mijatovicba.

42. perc: Palincsár 14 méterről a bal kapufát találja el.

40. perc: A gyepre huppan egy fővárosi játékos a tizenhatoson belül, de nincs büntető, csak szöglet.

39. perc: Marad a sárga. Nagy Patrik lövi el a szabadrúgást, de a bal felső fölé tekeri a labdát.

38. perc: Vizsgálja a videóbíró az esetet, a szabadrúgásra még várunk.

36. perc: Weir rántja le a kapura törő Vargát. Megússza sárgával. 17 méterről jár a gyirmóti szabadrúgás.

35. perc: Grozav baloldali beadását Hársfalvi üti ki.

26. perc: Vezet a Gyirmót! 1-0. A félpályánál hibázik az MTK, Herjeczki jobb oldalon az alapvonalig rohan a labdával, cselezget párat, majd élesen középre passzol. A labda Ferreira lábáról pattan a jobb alsóba.

25. perc: Egészségügyi szünet miatt áll a játék.

24. perc: Palincsár lövése alaposan lecsúszik... majdnem a kapu mögötti lelátót is sikerül átemelnie az MTK játékosának.

21. perc: Nagy P. baloldali szöglete után a kipattanót Major Martin lövi el 20 méterről, jobbról. A labda 1 méterrel megy el a felső léc fölött.

18. perc: Sárga lapot kap Herrera.

12. perc: Zeke baloldali beadása után Ferrera fejeli ki a labdát az ötösről.

8. perc: Herrera 28 méteres szabadrúgása elszáll a kapu fölött.

5. perc: Dimotrov szöglete után Herrera húzza a labdát kapura, a kapunak háttal: pontatlan a kísérlet.

4. perc: Miovski lövése Cornel Enéről pattan szögletre.

3. perc: Palicsár bizonytalankodik a középpályán, így Varga B. iramodhat meg a jobb oldalon, a tizenhatos sarkától lövésre is elszánja magát, de fölé megy a próbálkozás.

1. perc: A hazaiak sárgában, a vendégek kékben. A MTK kezdi a mérkőzést.

A Gyirmót FC Győr hazai pályán, az Alcufer Stadionban kezdi meg az OTP Bank Liga 2021/2022-es idényét a tavalyi szezont a hetedik helyen záró MTK ellen. A kék-sárgák felkészülése jól alakult, így az NB I-be négy év után visszatérő gárda sikeres rajtot remél.

Az 1. forduló további mérkőzései:

Pénteken játszották: Paks–Mezőkövesd-Zsóry 2-3

Szombat: Ferencváros–Kisvárda Master Good, 17.45. Budapest Honvéd–DVSC, 20.00.

Vasárnap: ZTE–MOL Fehérvár, 17.45. Újpest–Puskás Akadémia, 20.00.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában