Sport és járvány

2021.01.21. 16:35

Nehéz felépülés a koronavírusból – az Audi ETO játékosa továbbra sem kézilabdázhat

Sérülés után betegség hátráltatja Puhalák Szidóniát, a Győri Audi ETO KC válogatott kézilabdázóját.

mti

Győr 20201106 kézilabda BL Bajnokok Ligája Dortmund Győr fotó: Török Attila Nemzeti Sport Puhalák Szidónia

Fotó: Török Attila

A 24 éves balszélső a mostani szezonban még nem léphetett pályára, előbb sérülés, jelenleg pedig koronavírusos megbetegedés miatt. A Bajnokok Ligájában, a bajnokságban és a Magyar Kupában is címvédő klub honlapjának csütörtöki beszámolója szerint Puhalák szinte minden tünetet produkált, és felépülése a vártnál több időt vesz igénybe.

„A fertőzést követően folytatólagosan fellépett influenzaszerű megbetegedés miatt további kiegészítő vizsgálatokra van szükség az esetleges szövődmények kizárása érdekében, és terhelhetősége, felépülésének ütemezése miatt” – nyilatkozta Balogh Péter csapatorvos. Hozzátette, az ötszörös válogatott balszélső visszatérésének időpontja még nem jósolható meg.

Puhalák Szidónia visszatérésére egyelőre várni kell. Jobbulást kívánunk a játékosnak! Fotók: Mediaworks-archívum

Az orvos elmondta, a győriek 18 éves, jobbátlövőként és jobbszélsőként is bevethető játékosa, Kürthi Laura nem sportsérülésből adódó megbetegedés miatt kórházi ápolásban részesült, és várhatóan „ő is kiesik egy időre a sportéletből”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában