Női kézilabda

2020.12.05. 06:14

Interjú Danyi Gáborral az Eb-ről, az Audi ETO-ról – „Vissza akarunk térni az európai elitbe”

Danyi Gáborral, a magyar női kézilabda-válogatott társkapitányával, az Audi-ETO vezetőedzőjével még az Európa-bajnokság előtt, itthon beszélgettünk. Az interjú során szóba került a közös munka Elek Gáborral, a magyar válogatott fizikai állapotáról is faggattuk a zöld-fehérek sikerkovácsát és természetesen győri témákat is találtunk.

Szeghalmi Balázs

Gyõr 20200807 Kézilabda 2020 nõk nõi felkészülési mérkõzés Gyõri Audi Eto KC Gyõr MTK Fotó Török Attila Nemzeti Sport Danyi Gábor

Fotó: Török Attila

– Amikor egyeztettünk az interjúról, fél órával előtte derült ki, hogy lesz Európa-bajnokság Dániában. Hogy fogadták a játékosok a döntést?

– Örömmel és megkönnyebbüléssel. Mindenki boldogan vette tudomásul, hogy utazhatunk a kontinensviadalra. Fontos a sportban, hogy legyenek kihívások, utóbbiakból hiányt szenvedtünk idén. Jó érzés, hogy legalább rövid időre előre látjuk azt, hogy van értelme a felkészülésnek, a kemény edzésmunkának. A járvány okozta kritikus helyzetben segítségnek is nevezhetjük, hogy játszhatunk, küzdhetünk a céljainkért az EB-n.

Élet a buborékban

– Mit tesznek a dán szervezők, hogyan óvják a kézilabdázók és a csapattagok egészségét a vírustól?

– Komoly járványügyi protokollt ígérnek, végig buborékban leszünk. Hermetikusan elzárnak bennünket a külvilágtól, nap mint nap előre meghatározott forgatókönyv szerint közlekedhetünk csak. Az edzésektől kezdve a mérkőzéseken át a sajtókonferenciákig mindent a járványügyi óvintézkedések katonás betartásának rendelnek alá. Heti két-három tesztelésre számíthatunk. Emellett elszeparálják az összes csapatot, a személyes találkozásokat minimálisra csökkentik. A szállodán és a csarnokokon kívül semmit nem látunk majd az EB-nek otthont adó városokból.

– A rendezők tudják szavatolni, hogy a csapatokban ne forduljanak elő megbetegedések? A buborék jól működött az NBA-rájátszásban, viszont a US Openen egy francia teniszező bizonyítottan a New York-i zárt rendszerben kapta el a vírust.

– Garancia, százszázalékos védelem nincs. Amit a szervezők tehetnek, hogy az összes védőintézkedést szigorúan megkövetelik. A sportolóknak pedig kötelességük, hogy példát mutassanak felelősségtudatból és maximálisan vigyázzanak egymásra. Remélem, pozitív teszteredmények nélkül zárul az Európa-bajnokság. Ezt követeli a sportszerűség is. Egyik csapat sem gyűjt úgy szívesen pontokat, hogy az ellenfél nem képes kiállni a megbetegedések miatt.

A válogatott edzésén.

Társkapitányok

– Zárt kapusak lesznek az EB-mérkőzések, a magyar szurkolók sem buzdíthatják a csapatunkat. Meg lehet azt szokni, hogy nincs meccshangulat a csarnokban?

– Beszélgettünk a játékosokkal arról, milyen lesz üres arénában pályára lépni. Ezt a helyzetet is igyekszünk pozitívan közelíteni. Az kapaszkodót jelent, hogy az utolsó BL-mérkőzéseket már szurkolók nélkül kellett tartani. Van tehát pici tapasztalatunk e téren. A csapattagoknak azt sulykoljuk: zárják ki a szurkolók hiányát, s csak arra koncentráljanak, ami a pályán történik.

– Érdekes, világviszonylatban is szinte egyedülálló társkapitányi modell működik a magyar női válogatott élén. Hogyan zajlik a munkamegosztás ön és Elek Gábor között?

– Annak ellenére, hogy a hazai bajnokikon általában rendre szoros meccseket vívunk, vetélkedünk a Ferencvárossal, évek óta jó, kollegialitásra épülő szakmai kapcsolat van Gábor és köztem. Amikor szóba került a társkapitányi rendszer, korrekten megbeszéltük egymással, kinek mi lesz a fő feladata. Gábor felel a támadójátékért, én a védekezésért, de a döntéseket mindig megbeszéljük, közösen hozzuk. Nem titok: van, amit másképp látunk. Ezeket a helyzeteket azonban soha nem söpörjük az asztal alá, hanem őszintén megvitatjuk egymással. Ezt azért tartom jó hozzáállásnak, mert az egyéni döntések helyett a csapatmunkában hiszek.

Danyi Gábor és Elek Gábor együtt próbálja sikerre vinni a magyar női kézilabda válogatottat.

Hosszú EB-re készülnek

– Az Audi-ETO egyik fő fegyvere, hogy a csapat a fizikai erejével képes eldönteni a szoros meccseket. Ezzel szemben ha megnézzük a magyar kézilabda-válogatottak teljesítményét az elmúlt évtizedben – legyen szó a női vagy a férfi szakágról –, azt semmiképp sem mondhatjuk, hogy a kondíció a csapataink erőssége lett volna. E téren sikerülhet a mostani EB-n egyről a kettőre jutni?

– Igen, és szeretném is ennek a jeleit látni Dániában. Elek Gáborral mindketten tempós, korszerű kézilabdában gondolkodunk. Az nehezíti a dolgunkat, hogy a csapat fele átesett a víruson, s volt, akit meg is viselt a fertőzés. Differenciáltan kell tehát terhelnünk a játékosokat. Bízom benne, hogy amikor szükség lesz rá, képesek leszünk ritmust váltani az EB-n, miközben okosan, taktikusan osztjuk be az erőnket a sorozatterhelés alatt.

– Jó hallani a bizakodást a hangjában, s azt is, hogy hosszú Európa-bajnoksággal számol. (A legjobb csapatok szinte karácsonyra térnek haza az EB-ről, a döntőt december 20-án rendezik – a szerk.)

– Így van, ez nem lehet kérdés. Minimális célunk, hogy a középdöntőbe jussunk. Szeretnénk minden meccset, minden másodpercet megragadni arra, hogy fejlődjünk, épüljön a csapatunk. Bátor, felszabadult játékot várok a lányoktól, s azt, hogy senki ellen ne adjuk könnyen magunkat. Azon vagyunk, hogy jövőre ott legyünk a tokiói ötkarikás olimpián. Ennek első lépcsőfoka: letenni a névjegyünket az asztalra Dániában.

Differenciáltan kell terhelnünk a játékosokat az Eb-n – hangsúlyozta a győri szakember.

A szezon legértékesebb diadala

– Ha az ön szemszögéből nézzük a meccsek lélektanát, más lesz a helyzet, mint amikor az Audi-ETO-t vezeti. Az ETO évek óta minden nemzetközi mérkőzésnek a favoritja, míg most az EB-n klasszikus sötét ló vagyunk. Olyan csapat, amely akár kellemes meglepetést okozhat.

– Annak ellenére, hogy az utóbbi világversenyek nem sikerültek túl jól számunkra, vissza akarunk térni az európai elitbe. Vannak olyan csapatok, amelyek ellen magabiztos győzelmet várok. A kontinens legjobbjai, a hollandok, a norvégok vagy az oroszok ellen pedig meg akarjuk mutatni: igenis újra számolni kell a fiatal magyar válogatottal.

– Zárjuk a beszélgetést győri zöld-fehér kérdésekkel. A Buducnost elleni, két héttel ezelőtti BL-győzelmet hova teszi pályafutásában? Régen volt ilyen tartalékos az ETO, mindössze tíz felnőtt játékosára számíthatott.

– 2020 legértékesebb győzelmének tartom. Két órával a mérkőzés előtt derült ki, hogy tíz főre fogyatkoztunk, nyolc mezőnyjátékosunk és két kapusunk állt rendelkezésre a rangadón. Olyan arcát mutatta a csapatom, amelyet minden edzőnek kívánok. Speciális, a megszokottól jócskán eltérő szituációban bizonyítottunk. Aki játszhatott, nem kereste a kifogásokat, helyette a csapattársakat biztatva kézilabdázott, túl minden nehézségen. Ez az ideális hozzáállás, ha baj van.

A győri zöld-fehérek kispadja örül. A Buducnost ellen kevesen gondolták, hogy lesz rá ok, ám a csapat tartása, akaratereje csillagos ötösnek bizonyult.

A Bajnokok Ligájáról

– Mit érzett, amikor júniusban meghallotta a hírt, hogy idén nem lesz négyes döntő a BL-ben?

– A klubban mindenki rendkívül csalódottan, szomorúan vette tudomásul az EHF határozatát. Háromszoros címvédőként még nehezebb volt megélni, hogy idén nem lesz a Final Four. Az ETO-nál az egész évi munkát a BL-re hegyezzük ki. Nem volt más választásunk, mint elfogadni a döntést és továbblépni.

– Amikor a 2020–2021-es BL-szezon elstartolt, az EHF adott biztosítékot arra, hogy ez a sorozat a pályán ér véget?

– Nincs erre garancia. Annak is örülnünk kell, hogy az új kiírás – átvariálva ugyan a csoportkört – útjára indulhatott. Ahogy az élet oly sok területén, mi is abban bízunk, hogy hamarosan lesz megbízható, hatékony vakcina és magunk mögött tudhatjuk a járványt.

Háromszoros címvédőként a BL-ben. Fotók: Kisalföld- és Mediaworks-archívum

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában