Helyi sport
2019.07.11. 14:47
Női NB I: új edzővel készül az ETO
Új trénerrel kezdte meg a héten a felkészülést a labdarúgó Jet Sol Liga küzdelmeire az ETO FC Győr női csapata.
Németh Richárd
A zöld-fehérek női szakágától tizenhárom év után távozott Horváth Tamás, aki ez idő alatt kiemelkedő sikereket ért el a győriekkel. Az NB II-es csapattal többszörös bajnok lett és az NB I-be is az ő vezetésével jutottak fel a lányok, ahol az első élvonalbeli szezonban egyből bronzmeccset játszottak és a kupadöntőbe is bejutottak.
Előbbre lépnének a győriek, s a négy között végeznének a bajnokságban. Fotó: eto.hu
A felkészülést már új edzőjükkel, Kulcsár Zsolttal kezdték meg a Rába-partiak, akik július 15-től Balatonalmádiban edzőtáboroznak, majd több előkészületi mérkőzést is játszanak az augusztus 17-i rajt előtt. A vezetőedző egyelőre annyit árult el lapunknak, hogy „több játékossal is folyamatban van a tárgyalás, s lesznek távozók és érkezők is". A győriek előbbre lépnének a bajnokságban, s ismét a legjobb négy között szeretnének végezni.
A felkészülési program, július 27., szombat, 11 ó.: ETO FC–MOL Fehérvár. Július 31., szerda, 17 ó.: Nagyszombat–ETO FC. Augusztus 4., vasárnap, 14 ó.: Austria Wien–ETO FC. Augusztus 7., szerda: Magyarország U17–ETO FC (Lipóton). Augusztus 10., szombat: Haladás–ETO FC. Augusztus 14., szerda: ETO FC–Magyarország U19.
Ezek is érdekelhetik
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Feliratkozom a hírlevélre