Helyi sport

2014.05.07. 13:37

SKC: megváltozott erőviszonyok

A cél az, hogy az SKC a hazai pálya előnyét érvényre juttatva túljusson a bajnok fehérvári együttesen.

kisalfold.hu


A hétfőn operált amerikai légiósa, Jonathon Thompson nélkül kezdi meg szerdán este fél 7-től a bajnoki rájátszást, az Alba Fehérvár elleni három győzelemig tartó negyeddöntőt a Soproni KC férficsapata az MKB Arénában.

Sabáli Balázs, az SKC szakvezetője a légiós kiválása ellenére is bízik benne, hogy csapata érvényesíteni tudja a hazai pálya előnyét, amelyet a középszakaszban harcolt ki.

Bár abban biztos, hogy ez így, Thompson nélkül jóval nehezebb feladat, mint vele lenne:

„Talán nem is elsősorban a ponterőssége miatt hiányzik majd Thompson – fejtegette az SKC szakvezetője. – Ő képes az ellenfél védelmét labdavezetéssel megbontani. A fehérvári csapat végig egész pályás letámadással űzi az ellenfelet, így most ez ellen a harcmodor ellen lendületes játéka hiányozni fog, a többiekre jóval nagyobb teher hárul majd."

A felvetésre, miszerint Thompson kiesésével az NB I/B-ben szereplő fiatalok nagyobb szerepet kaphatnak-e, azt mondta Sabáli: elvben Bus Iván kaphatna több lehetőséget, de ő a hét elején tanulmányi okokból nem volt Sopronban, nem edzett, meg azért egészen más az NB I/B-ben, mint az élvonalban, a felsőházi rájátszásban játszani.

Sabáli zárszavában azt fejtegette: abban reménykedik, hogy az, hogy a rájátszásban kevesebben lesznek, még több erőt ad a játékosoknak, és abban is bízik, a szurkolók ezúttal is belehajtják az SKC-t a győzelembe. Mert a cél természetesen Thompson kiválása ellenére is az, hogy a csapat a hazai pálya előnyét érvényre juttatva túljusson a bajnok fehérvári együttesen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában