Szülőföldem

2022.07.10. 16:35

Az ősök nyomdokában lépdelt Széchenyi Krisztián táncművész az iváni kastélyban

Az Iváni Vágta vendége volt Széchenyi Krisztián táncművész, a Széchenyi dinasztia egyik legfiatalabb tagja, gróf Széchenyi István gróf testvérének, Pálnak az egyenes ági leszármazottja. Az iváni kastélyba belépve is úgy érzi: a történelem részese lesz, ahogy azokon a köveken jár, amiken az ősei is lépdeltek.

Tama István

Fotó: Szalay Károly

– Nincsenek véletlenek, így ez sem az, hogy most itt vagyok – mondta a Nemzeti Vágta iváni előfutamának megnyitóján Széchenyi Krisztián, utalva arra, hogy azon túl, hogy felmenőinek kastélya itt áll a faluban, a tavalyi esztendőben még szorosabbá vált a kapcsolata a településsel. Történt, hogy a jótékonysági sztárfutam előtt megsérült a lova, de a bajban az ivániak a segítségére siettek: felajánlották számára a Rakéta nevű paripát, így azzal részt tudott venni a megmérettetésen.

– Meséljen magáról, miért választotta hivatásaként a táncművészetet? 
– Gyermekkorom óta foglalkozom tánccal, evidens volt, hogy ez lesz a szakmám is, tanulmányaimat a táncművészeti főiskola néptánc tagozatán végeztem. Ezt követően, 2003 óta profi táncosként dolgozom, jelenleg is több színházban és táncegyüttesben lépek fel. De a fő csapásirány a Varidance társulat, ahol alapító tagként tíz éve táncolok.

– Miként került kapcsolatba a lovaglással? 
– Ez is alapvetően gyermekkori történet. Zánkán nőttem fel, a szüleim jóban voltak az ottani lovarda tulajdonosával és már elég korán elkezdtem odajárni. Szeretem az állatokat, nagyon tetszettek a lovak, és jó mozgáskultúrával rendelkező gyerek voltam. Így hát feltettek egy lóra, megnézték, leesek-e, és mivel a nyeregben maradtam, onnantól fogva járhattam lovagolni. Gyermekkoromban nem voltam tanult lovas, nem gyakoroltam edzővel, saját magamat treníroztam. Amikor a főiskolára kerültem, a lovaglás sajnos elmaradt az életemből. Három-négy évvel ezelőtt kerültem újra kapcsolatba a lovakkal, azóta viszont rendszeresen és tudatosan, edzővel készülök és lovagolok.

– Gyakran látogat az országnak erre a részére, felmenői egykori birtokai, kastélyai területére? 
– A szívem húz erre, de sajnos olyan sokat nem jövök, mint szeretnék. Érden élek, a szakmámból kifolyólag sokat jövök-megyek, sokat utazok, és van két kisgyermekem. Liliána négy-, Krisztián két és fél éves, az apaságot pedig tényleges, gyakorló apukaként élem meg, nagyon szeretem a családomat, szeretek velük lenni, így a maradék kevés időmben nem vagyok annyit itt, mint amennyit szeretnék. Jártam már korábban is itt, összeköttetésben vagyok Hajtó Péter polgármesterrel és Németh Tamással, az Iváni Lóbarátok Egyesületének elnökével, remélem, hosszan tartó kapcsolat lesz ez, hiszen kedves embereket ismertem meg a személyükben. Nagymamám pedig innen nem messze, Tompaládonyban él.

– Részt vesz a Széchenyi-örökség gondozásában, őrzésében? 
– Természetesen, van egy családi alapítványunk, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány, igyekszünk azon munkálkodni, hogy a felmenőink által fontosnak tartott és képviselt eszméket és törekvéseket továbbvigyük és ápoljuk. Ezenkívül a feleségemmel, Petrával létrehoztuk a Széchenyi Produkció Nonprofit Kft.-t, aminek a tevékenységével a rászoruló gyermekeket támogatjuk a művészeteken keresztül, olyan programok szervezésével, amik a gyerekek számára ingyenesen elérhetők, így segítve őket, hogy a művészetükben ki tudjanak teljesedni. Igyekszünk minél több örömöt csempészni az életükbe táborokkal, Mikulás-programokkal, amikhez egyébként nem tudnának hozzájutni.

– Meglátogatta már az iváni Széchenyi-kastélyt? 
–Igen, a településvezető körbevezetett. Mindig nagyon megható és magasztos érzéssel tölt el, amikor a Széchenyi családhoz kötődő helyszínen vagyok, átjár a történelem, érzem azt, hogy azon a kövön, amin éppen állok, egy ősöm járt. Mondhatom, hogy ez igazán libabőrös érzés, ahogy ilyenkor megérint a történelem.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában