EzTörténtKisalföld

2024.05.25. 17:08

25 éve írtuk - Kegyetlen állatkínzó miatt fogadta megdöbbentő látvány a Kapuvár felé autózókat

1974 - A gyermekegészségügy Sopronban 

Sopronban az iskolaorvosi szolgálatot két főhivatású iskolaorvos látja el. Munkájukat könnyíti a tavaly felújított központi iskolaorvosi rendelő, nehezíti viszont, hogy mindössze két soproni iskolában van orvosi rendelő. A szemészeti szakrendeléseken mindig sokan vannak. Sajnálatos, hogy az iskolás korúak közül évről évre több a különböző mértékű idegrendszeri zavar. A betegek a soproni szakellátás hiánya miatt csak Győrött kezelhetők. A helyes testtartást elérni, netán javítani a mostaninál több mozgással, úszással lehet. Ezért tornatermek, iskolai úszómedencék létesítése is szükséges. A diákotthonok és középiskolák közül mindössze három rendelkezik iskolaorvossal. Tizenegy városi óvodából négyet, egy-egy körzeti gyermekorvos lát el. Tavaly például az iskolaegészségügyi szolgálat gyógyító munkáját 5595 óvodás, általános és középiskolás vette igénybe. A gyermekorvosi szolgálat négy szakorvosánál pedig 20104-en jártak különféle betegséggel. A körzeti gyermekorvosok számát mielőbb kettővel, az ötödik ötéves tervben pedig újabb hárommal kell növelni. Egyebek között ezekről számolt be dr. Keszthelyi Tamásegészségügyi osztályvezető pénteken Sopron város Tanács Végrehajtó Bizottságának. Dr. Erdély Sándorvb-elnök a beszámolót azzal egészítette ki, hogy az egészségügyi osztály a művelődési és tervosztállyal egyetemben szorgalmazza és mérje fel, hogy melyik iskolában létesíthetnek iskolai orvosi rendelőt. A végrehajtó bizottság ezután felülvizsgálta Sopron város címerének alkotásáról és használatának rendjéről, valamint a díszpolgári cím alapításáról és adományozásáról szóló tanácsrendeletet. Erről megállapította, hogy a Minisztertanács határozatban rögzített elveinek megfelel, így nem tettek javaslatot a módosításra. A következőkben a vb-tagok megtárgyalták az északnyugati városrész és az Ibolya úti, valamint a József Attila úti lakónegyed távhőszolgáltatását. A vb kiterjesztette az Ingatlankezelő Vállalat tevékenységi körét ezekre a területekre is, egyben utasította az építési, közlekedési és vízügyi osztályt, hogy a József Attila úti OTP-lakónegyed fűtési rendszeréről folytasson további tárgyalásokat.

 

1994 - Csak egy hajszálon múlt a mosonmagyaróvári siker 

Nagyon fáradtan, de jókedvűen érkezett haza hétfőn este Portugáliából a Játék határok nélkül című nemzetközi vetélkedőn Mosonmagyaróvárt képviselő csapat. Az élményeken kívül szinte mindenki hozott magával néhány kék foltot is, de itthon ez már egyáltalán nem számított. A hideg és a szakadó eső ellenére nyolc nemzet képviselői mellett kiválóan szerepelt a honi társaság, s szoros küzdelemben, a szerencsétől egy picit elhagyatva, a második helyet szerezte meg. A továbbjutást illetően azonban még minden lehetséges, hiszen nagyon sok pontot gyűjtöttek össze versenyzőink. Amennyiben a hátralévő fordulókban nem végez más magyar csapat az első helyen, akkor jó esély van arra, hogy a mosonmagyaróváriak utazzanak a walesi döntőre. A televízió július 17-én sugározza az első elődöntő felvételeit. A játékosok elmondása alapján rendkívüli izgalmakra számíthatnak azok a nézők, akik a készülékek előtt töltik majd ezt a nyári estét. S bárhogyan dönt Fortuna a végső eredménnyel kapcsolatban, egy dolog már most is biztos: Mosonmagyaróvár neve hamarosan ismerősen cseng majd egész Európában. 

 

2004 - Állatkínzó Kapuváron

Kapuvárról a Pomogy felé vezető út Damjanich utca végi szakaszán a várostáblára valaki egy lábainál összekötözött macskát erősített fel. A rendőrség lapunk megkeresése után a helyszínen még egy elpusztított jószágot is talált. Magyar Zoltán vállalkozó talált rá a Kapuvár várostáblára felkötözött macskára. Az Öntésmajorba tartó fiatalember elmondta: a szerencsétlen állat hátsó lábait összekötözve találta, mellső lábainál fogva függesztette fel valaki a Kapuvár településhatárát jelző táblára. Vélhetően az eset hétfőre virradó éjjel történhetett, mivel a kapuvári vállalkozó vasárnap este hazafelé még nem látott ott semmit. Az állaton külsérelmi nyomot nem látott, így nem valószínű, hogy elütötték. 

Magyar Zoltán vállalkozó szedte le a tábláról a jobb sorsra érdemes állatot. Érdeklődésünk nyomán a Kapuvári Rendőrkapitányság munkatársai a helyszínen nemcsak a felkötözött macska tetemét találták meg, hanem egy másik állatot is a KRESZ-tábla közelében. A kihívott állatorvos, dr. Keresztény Péter meg állapította: a macskatetemek már legalább egy napja a helyszínen lehettek és már a felkötözés előtt kimúltak. Az állatorvos véleménye szerint, miután nem tapasztalt rajtuk külsérelmi nyomot, valószínűleg méreggel pusztították el a négylábúakat. Miután az új állatvédelmi törvény szerint az állatkínzás bűncselekménynek minősül, a kapuvári rendőrség tovább vizsgálja az esetet. Bíró Péterpolgármester szerint a városban nem lehet minden vandál mellé rendőrt állítani. - A történteket nem ép eszű ember tehette, de úgy látszik, ez lesz az új divat Kapuváron. Nemrég ugyanis a szabadtéri színpadot és a parkok padjait látogatták meg hasonló mentalitású emberek. Különösen szomorúnak tartom az esetet, hiszen a határ felé tartó úton, a városunkba látogató külföldiek szeme előtt történt mindez. Ha tréfának szánták, elég rossz tréfa volt - nyilatkozta Kapuvár polgármestere.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában