Adrenalin

Vannak foglalkozások, amelyekről mindenki tudja, hogy veszélyesek. Ilyen volt régen az oroszlánszelídítő, de az alpinista, az autóversenyző és a mélytengeri búvár szakma is ezek közé tartozik sok más között. Ezekben az a hasonlóság, hogy aki ezek közül választja a hivatását, eleve tisztában van azzal, hogy veszélyes, extrém esetben akár halálos is lehet, de ennek ellenére, sőt, talán éppen ezért választja. Ezek az emberek szeretik, ha az adrenalinszintjük jóval magasabb szinten van, mint az átlagos. 

Szerintem nem tartoznak közéjük az útépítő, útkarbantartó munkások, legalábbis én még egy olyannal sem beszéltem közülük, aki azt mondta volna, hogy a veszély vonzotta a szakmába. Márpedig ha megnézzük a Magyar Közút adatait, azokból az derül ki, hogy manapság sokkal veszélyesebb ez a munka, mint mondjuk egy kígyóbefogóé, legalábbis sokkal nagyobb eséllyel szenvednek balesetet. Ennek pedig nem ők maguk az okai, hanem az autósok, közülük is azok, akiknek ahhoz nem volt bátorságuk, hogy a versenyzést válasszák hivatásul, ám azt már természetesnek veszik, hogy az autópályákon 180-nal tépjenek. Az pedig kifejezetten bosszantja őket, ha ezt a hobbijukat holmi narancssárgába öltözött melósok megzavarják, netán akadályozzák ilyen-olyan aszfaltozással, sövénynyírással és más haszontalan cselekedettel. Hozzájuk hasonlóak azok a kamionosok is, akik pontosan tudják, hogy szabálytalan, sőt, veszélyes, ha egymást előzgetik, mégis igen gyakran megteszik. Sajnos minden alkalommal, amikor az M1-esen járok, tapasztalom mindkettőt. 

S arról csak ritkán szólnak a hírek, hogy mennyire büntették őket, pedig egy-egy sok nullát tartalmazó büntetési csekk garantáltan az egekbe emelné az adrenalin­szintjüket.