2023.11.08. 19:09
10 éve írta a Kisalföld - Gránát a téren Kunszigeten
10 éve - Gránát a téren
Egy szovjet aknavetőgránát került elő Kunszigeten, ezért átmenetileg lezárták a Kossuth tér egy részét - közölte a honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje. Várkonyi Melinda elmondta: építkezés közben találták a 82 milliméteres robbanószerkezetet. A gránátban már sem robbanóanyag, sem gyújtószerkezet nem volt, ezért azt a központi gyűjtőbe szállították. A terület műszeres átvizsgálásakor másik robbanótestet nem találtak, így a korlátozásokat feloldották.
20 éve - Elcserélt holttestek
Varga Istvánnét október 16-án temették el Sopronnémetiben. Aznap délelőtt vette észre a lánya, Döngölő Józsefné, hogy nem édesanyja fekszik a koporsóban. Az ismeretlen holttestet visszavitték a csornai kórházba. Hogy ki volt az, Döngölőnének sem mondták meg. Mint kiderült, a 92 esztendősen elhunyt Ihász Istvánné feküdt a sopronnémeti temető ravatalozójában, akinek a temetése 17-én volt Mórichidán. Lánya azonban minderről semmit sem tudott, mert a temetésre már rendben Ihász nénit szállították ki, mintha semmi sem történt volna. Ezután már csak azt kellett tisztázni, hová kerültek Varga Istvánné ruhái, amelyeket nem találtak a csornai hullaházban. Nem is találhatták, mert azokat a Szilsárkányban 62 éves korában meghalt (és ott eltemetett) Závori Zoltánnéra adták, akit az október 17-i temetéséig a szanyi hullaházban tároltak. Onnan szállították vissza Csornára, hogy átöltöztessék, saját ruhájába. Végül tehát minden elrendeződött, „csak” a fájdalmas emlék maradt meg a hozzátartozókban.
30 éve - Emberhez méltó körülmények
Az elmebetegeket gondozó soproni Szocioterápiás Otthon karmelita kolostorbeli működéséről, a középkorra emlékeztető körülményeiről több újságcikk is napvilágot látott. Ezek nem voltak haszontalanok. A figyelemfelhívás szívet melengető összefogást eredményezett a város tehetősebb polgárai és a közintézmények részéről. A soproni polgármesteri hivatal, a polgármester és a képviselő-testület soron kívül fontosnak tartotta, hogy a társadalom kitaszítottjai emberhez méltó otthont kaphassanak, így készülhetett el november elejére - új funkciójának megfelelően átalakítva - a volt ágfalvi határőrlaktanya, amelynek építészeti megoldása és korszerű berendezése emberhez méltó körülményeket biztosít a bánfalvi karmelita kolostor épületéből új otthonukba érkezett betegeknek.
EzTörténtKisalföld
- Július 26.: Busz balesetről, a Tűztorony turisztikai sikeréről és fertődi mesterkurzusról írtunk 10, 20, illetve 30 éve
- Július 25.: Ponthatárokról, bírósági ítéletről és újraépítkező egyházról írtunk 10, 25 és 30 éve
- Július 24: Halálos vasúti balesetről, alacsony nyugdíjakról és a mezőgazdasági betakarításról írtunk 10, 20, illetve 40 éve
- Erről írtunk - Aratás Kapuváron, biciklisek Győrben, fejlődés Dunaremetén
- Túl drága a magyar sztráda, lángok martaléka lett egy ház Tényőn