Nemzetközi Biológiai Diákolimpia

2023.08.15. 08:57

Ezüstérem az Emírségekből - A Kazinczy-gimnázium végzett diákját a világ 100 legjobb középiskolás biológusa között jegyzik

A Kisalföld olvasói tavasszal ismerhették meg Zsoldos Tamást, a győri Kazinczy-gimnázium idén érettségizett diákját.

Szeghalmi Balázs

Zsoldos Tamás és magyar középiskolás biológia válogatott tagjai (Barna-Lázár Anna, Szabó Márton és Szombat Nándor) az értékes éremmel a díjátadó után Al Ainban.

  • A 18 éves győri fiatalember biológiából az egyik legtehetségesebb hazai reménység.
  • Így a négyfős magyar delegáció tagjaként az Egyesült Arab Emírségekbe utazhatott a Nemzetközi Biológiai Diákolimpiára a közelmúltban.
  • Tapasztalatai­ról és élményeiről kérdeztük Tamást, aki nem csupán a feladatokra figyelt a közel-keleti országban, nyitott szemmel is járt a sivatagi váro­sokban is.

Helyi szokások

– A Dubajtól körülbelül 150 kilométerre lévő Al Ain városában rendezték az idei biológiai diák­olimpiát. Önmagában számomra kicsit szomorú, hogy ugyan hazánkat képviseltük a versenyen, a szabályok szerint ennek semmi csapatvonatkozása nem volt. Így igazi közösséget sem tudtunk alkotni, ráadásul a helyi kulturális szokások miatt a lányokat és a fiúkat nem engedték nagyon találkozni a szervezők, csak az étkezéseknél lehettünk együtt. Hárman voltunk fiúk a csapatból, nekünk még úgy-ahogy elment ez a szituá­ció, ám a válogatott negyedik, lány tagja vajmi keveset lehetett velünk – kezdte Zsoldos Tamás.

Sokfelé kirándult – Zsoldos Tamásról a kép Al Ain belvárosában készült.

Éjszakába nyúló kirándulás

– Dubajt és Abu-Dzabit is volt szerencsénk megnézni. Érdekes volt látni a kulturális és társadalmi különbségeket, ezeket a sivatag közepébe épített, dúsgazdag, ma már minden túlzás nélkül világvárosokat.

Az egyik kirándulásunkat olyan szempontból balszerencsésnek érzem, hogy későn, éjszakába nyúlóan értünk vissza a szállásunkra, annak ellenére, hogy másnap kezdődött a diákolimpia gyakorlati fordulója. Az is vitatható döntés volt, hogy a szervezők mindannyiunktól elkérték a mobilunkat, hogy ne kommunikáljunk senkivel sem a feladatokról. Így egyetlen fotót sem tudtam készíteni Dubajban és Abu-Dzabiban – hallottuk.

Ízelítő a feladatokból

A három napon hat feladatsorral kellett megbirkózniuk a résztvevőknek. – Bioinformatikával kezdtünk, aminek az első felében tíz DNS-részletet kaptunk. Ezekből kellett többek közt törzsfát készítenünk. Ezután DNS-szaporításhoz primer DNS-szakaszt terveztünk. A biokémiai feladatsorban fehérjekoncentrációkat határoztunk meg, illetve azt vizsgáltuk, hogy az enzimek mennyire dolgoznak hatékonyan.

Az ökológia- és etológiavizsga valamelyest játékos volt. A növényi molekuláris biológia gyakorlaton is DNS-t szaporítottunk, valamint a hagyma gumójából készített metszeten elemeztük sóoldatok hatását – engedett bepillantást a verseny kulisszáiba a tehetség, akit Buzafalvi Dénes és Hajnal Benjámin készített fel.

Zsoldos Tamás és magyar középiskolás biológia válogatott tagjai (Barna-Lázár Anna, Szabó Márton és Szombat Nándor) az értékes éremmel a díjátadó után Al Ainban.

Irány Amszterdam, majd a SOTE

Tamásnak végül ezüstérmet akasztottak a nyakába. A magyar válogatottból Szabó Márton és Szombat Nándor is ezüstéremmel búcsúzott az Emírségektől, míg Barna-Lázár Anna bronzzal. Mind a négyen bekerültek a világ 100 legjobb középiskolás biológusa közé. A győri fiatalember az SE orvosi karán folytatja a tanulmányait szeptembertől. Augusztus végén az Európai Agy- és Viselkedéstudományi Társaság jubileumi 50. ülésén vesz részt Amszterdamban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában