Államalapítás ünnepe

2023.08.22. 10:50

Augusztus 20-ra emlékeztek Tatán

Augusztus 20-án Tata önkormányzata és a Tatai Városkapu Közhasznú Zrt. szervezésében a Kossuth téren rendezték meg az államalapító Szent István király tiszteletére szervezett ünnepséget, melyen a hagyományoknak megfelelően idén is átadták a városi kitüntetéseket.

Kiss T. József

A programok a Szent Kereszt-­plébániatemplomban kezdődtek, ahol a szentmisét Havassy Bálint plébános mutatta be. Az ünnepi műsor a Kossuth téren folytatódott, ahol Michl József, Tata polgármestere mondott beszédet. 

Markovics Milán Mór tábori lelkész, Frankó Mátyás evangélikus és  Szabó Előd református lelkészek mondtak áldást a magyarok kenyerére.

„Életünket sokkal inkább bizonyos korszakokra, hosszabb-rövidebb időszakokra osztjuk, mint hogy csak a na­­­­­pok egymásutániságát élnénk meg. Mindig jönnek újabb nagy lépések, amelyeket vagy a helyzet kényszerít ránk, vagy a saját döntéseink alapján kezdünk el, valami újat hozva a régiből vagy a régivel, vagy elhajítva a hátráltató múltat, valami egészen újat építve. Ebben a sorban az egyik nagy elmozdító, megmozdító, újabb ciklust kijelölő, az maga az ünnep… Az utóbbi ezer évnek a nagy elindítóját, az út bemutatóját, az ezeréves korszak­alkotót, Szent István királyt köszöntjük ma. Neve virágkoszorút, koszorút jelent. A kör, amely az egyik legrégibb, ősi szimbólumunk, a rend, a tökéletesség, a végtelen, sok pozitív üzenet hordozója. Szent István király és Imre fia életáldozata adott biztos jövőt országunknak. A több mint ezeréves magyar nemzetből ezer évvel ezelőtt az örök életre teremtett országot Szent István ebben a világban.” A polgármester ünnepi beszédében arról is megemlékezett, hogy Tata tíz éve nyerte el a strasbourgi Európa Tanács legmagasabb elismerését, az Európa Díjat. 

A Szent István-napi ünnepség városi díjazottjai a színpadon, a díjátadó Michl József polgármester (jobbra) és az önkormányzati képviselők. Fotó: Kiss T. József

A kilenc városi kitüntetést augusztus 20-án este a Kossuth téren adták át. 

Tata Város Mátyás Király Díjában részesült Fogelné Nagy Éva nyugalmazott tanár, iskolaigazgató, a Talentum iskola alapítójaként Tata oktatási, művészeti sokszínűségének megteremtésében és fenntartásában több évtizeden át nyújtott kimagasló szakmai és közösségszervező munkájának elismeréseképpen. 

Tata Városáért kitüntetés arany fokozatában részesült Zsebőkné Hidvégi Éva óvónő, óvodavezető, az agostyáni óvoda alapításában való tevékeny részvételéért és több évtizedes kiemelkedő óvodapedagógusi, valamint közösségszervező munkásságának elismeréseként. 

Tata Városáért kitüntetés arany fokozatában részesült az Ábrahám Ágnes Barbara és Domokos Attila házaspár, Tata Város Önkormányzata kommunikációs munkatársai, Tata történelmének, kulturális és művészeti életének, örökségének, valamint jelenének az elektronikus felületeken és a nyomtatott sajtóban történő bemutatása során nyújtott szakmai elhivatottságuk, fáradhatatlan munkabírásuk elismeréseképpen. 

Tata Városáért kitüntetés ezüst fokozatában részesült Czina László, a Tatai Hódy Sport Egyesület alelnöke, edző, a magyar válogatott edzői csapatának tagja, a tatai kajak-kenu sport területén az utánpótlás-nevelésben végzett több évtizedes kiemelkedő, áldozatos, eredményes edzői munkásságáért. 

Tata Városáért kitüntetés ezüst fokozatában részesült Csákány József, a Tatai Atlétikai Club (TAC) labdarúgó-­szakosztályának vezetője, a tatai labdarúgás utánpótlás-­nevelésében végzett többéves kimagasló szakmai munkájának, közösségszervező tevékenységének elismeréseként. 

Tata Városáért kitüntetés ezüst fokozatában részesült Horváth Zoltán Zsolt, a Tatati Városkapu Közhasznú Zrt. vezérigazgató-helyettese, Tata sport­életében végzett többéves aktív közösségszervező munkájáért, a tatai jégpálya létrehozásában és a jégkorong helyi népszerűsítésében végzett eredményes tevékenysége elismeréseként. 

Tata Városáért kitüntetés bronz fokozatában részesült Papp Lászlóné nyugdíjas óvodai dajka, az agostyáni óvodai és közösségi életben való több évtizedes aktív, lelkiismeretes munkájának elismeréseként. 

Tata Város Díszpolgára címet kapott Acsainé Dávid Ágnes, a Tatai Rend-ház Kft. volt ügyvezetője, pedagógus, Tata kulturális és oktatási életében végzett kiemelkedő tevékenységéért, a Tatai Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ létrehozásában, a tatai felsőoktatás megteremtésében végzett lelkiismeretes munkájának elismeréseként. 

Michl József és Acsainé Dávid Ágnes díszpolgár.

Tata Város díszpolgára címet kapott Labanc Györgyi pedagógus, a Természetes Életmód Alapítvány elnöke, az Agostyáni Ökofalu létrehozásáért és a tatai gyermekek környezeti nevelésében végzett elhivatott, alázatos, több évtizedes példaértékű munkásságának elismeréseként. 

Az ünnepségen közreműködött Jenei Márta, az MH Klapka György I. Páncélosdandár zenekara Balázs Attila őrnagy vezényletével, a Csevergő Ének­együttes, a Kenderke Református Alapfokú Művészeti Iskola és a Pötörke Népművészeti Egyesület növendékei.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában