Új bölcsőde, Vilmos Park Kft. ügyei

2023.06.23. 14:59

Póczik Tamásné maradt a főóvónő Csornán

Az eddigi vezetőt, Póczik Tamásnét bízták meg újabb öt évre a csornai önkormányzati óvoda irányításával. A képviselő-testület tegnapi ülésén döntött az állásra kiírt pályázatról.

Cs. Kovács Attila

Városi ügyeket terjesztettek a képviselő-testület elé. Felvételünkön (balról) Szalainé dr. Németh Annamária jegyző, dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester, Major András alpolgármester. Fotó: Cs. Kovács Attila

Újabb öt éven át Póczik Tamásné irányíthatja a csornai napközi otthonos óvodát. Erről döntött tegnapi ülésén a város képviselő-testülete. A szakember egyedül pályázott a tisztségre. A testület az ovi szakmai munkájáról szóló beszámolót is tárgyalta és elfogadta. A városvezetők köszönetet mondtak az intézmény munkatársainak magas színvonalú tevékenységükért. 

Napirenden szerepelt a Magyar Vöröskereszt vármegyei szervezetének 2022-ben Csornán elvégzett munkája is. A tájékoztatót ugyancsak elfogadta a plénum, és a vöröskeresztes dolgozóknak is megköszönték áldozatos munkájukat. Módosították a Szociális és Gyermekjóléti Központ alapító okiratát is. Erre az új bölcsődével kapcsolatban volt szükség. Berkiné Sokorai Tünde aljegyző elmondta: befejeződött az új bölcsőde építése a Toldi utcában. Az önkormányzat megkapta a használatbavételi engedélyt. A következő lépés a működési engedély megszerzése lesz, amihez a Szociális és Gyermekjóléti Központ alapító okiratában új telephelyként az épületet fel kell tüntetni. Szintén az intézményre vonatkozó határozat volt, hogy bővítették az eddig engedélyezett foglalkoztatási létszámot. A Toldi utca megnyitása után ugyanis ott, az új konyhában főznek majd a gyerekekre, és az ételt a Szent István téri régi bölcsibe onnan szállítják át. Ahhoz, hogy az ételszállítás zökkenőmentes legyen, egy fő felvételét engedélyezte a testület. Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester megjegyezte: az új kolléga fő feladata az ételszállítás lesz, de más teendőket is ellát. 

A továbbiakban a Vilmos Park Kft.-vel kapcsolatos napirendi pontokat tárgyaltak a képviselők. Módosították egyrészt a céggel a közszolgáltatási városüzemeltetési feladatok ellátására kötött megállapodást. Az intézkedésnek elsősorban pénzügyi okai voltak, de az új, Toldi utcai bringapark és a Millenniumi parkban lévő kondipark gondozását is beépítették a szerződésbe. Ahhoz is hozzájárult a plénum, hogy a Vilmos Park továbbra is használhassa a Szent István téren, az úgynevezett pártok házában található irodákat, százhárom négyzetméteren. Közérdekből történő bérbeadásról van szó, pályáztatni nem kell az ingatlant, de a kft. bérleti díjat fizet. Így a társaság ügyfelei a belvárosban, jól megközelíthető helyen intézhetik ügyeiket, és nem kell kifáradniuk a cég új telephelyére, az egykori Baukom-telken épített szolgáltatóházba. Utóbbi csarnokban a Vilmos Park a munkájához szükséges eszközöket, szerszámokat, gépeket, járműveket tárolja. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában