Kitartanak a mozik

2022.10.18. 08:48

Vetítés fűtés nélkül – A jegyárak emelkedtek, a kisebb termek elhullhatnak Győr-Moson-Sopronban

Akinek korábban lefixált áramszerződése van, kicsit könnyebb a helyzete, de van szolgáltató, akinél a rezsi a hétszeresére nőtt. A kisebb mozik bajban vannak, a multiplexek kitartanak. Olyan is akad, ahol fűtés nélküli vetítést terveznek.

Gyurina Zsolt

Áder Balázs és a gyerekek, Hegyes Liliána és Bence szombaton ültek be a győri multiplexbe. Ha emelt áron is, de járhatunk moziba. Fotó: Rákóczy Ádám

A Cinema City a megyében két mozival, a sopronival és a győrivel rendelkezik. Ezek közül a győri a leglátogatottabb a Budapesten kívüliek közül. 

– A jegyárainkat most emeltük, átlagosan 300–350 forinttal, viszont bevezettük a szerdai kedvezményes napot, ami eddig csak a fővárosi mozijainkban volt elérhető – kezdte Buda Andrea, a Cinema City PR- és marketingigazgatója. – Ekkor 1750 forint a belépő mindenkinek, olcsóbb, mint a diákoknak kínált. Nem tervezzük egyetlen mozink bezárását sem, bízunk benne, hogy a következő időszak erős filmkínálata sokakat a termekbe csábít. Ugyanakkor a mi helyzetünk sem könnyű, a rezsink a hétszeresére emelkedett, az egyéb beszállítók is emeltek az árakon.

– Ezen a piacon a filmkínálat a döntő – folytatta a mozik helyzetének ismertetését Buda Andrea, a Cinema City PR- és marketingigazgatója. Augusztus-szeptemberben még a Covid miatti leállást szenvedtük, kevés film érkezett, de hamarosan megközelíthetjük a korábbi heti négy-hét premierfilmet. Ez most kettő-három. Bízunk abban, hogy 2023 kínálata nagyon erős lesz, az Indiana Jones, Mission Impossible, Halálos iramban folytatásokra sokan kíváncsiak. 

Kérdésünkre elmondta, egyelőre nem látszik a nézőszám visszaesése. Természetesen a pandémia előtti év, 2019 kimagasló (tízéves rekordot jelentő) számait még nem érték el, de a számok fokozatosan növekednek, jobbak, mint tavaly. 

Havi egy marad 

Győrben a multiplex mellett Pongrácz Balázs szervez vetítéseket. Új európai filmeket, klasszikusokat egyaránt láthatunk. Mint elmondta, a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy Termében havi egy vetítést tart, legutóbb közel 100 nézővel. Tervei szerint a havi egy alkalmat a rezsiárak emelkedése ellenére tartani tudja, a jegyárak sem emelkednek. 

Csoltói Gergely barátnőjével ment el a soproni Elit moziba, szeretik a filmszínházat. Fotó: Máthé Daniella

A filmhiány gond 

– Előrelátóak voltunk, 2024 januárjáig előre megkötött áramszerződéssel rendelkezünk, így ezen a téren az átlagosnál jobb a helyzetünk – mondta Kalmár István, a soproni Elit mozi vezetője. – Természetesen a bérek, a beszállítói díjak és minden más költség emelkedését mi sem tudjuk kivédeni, így árat kellett és kell majd emelnünk. 
Kifejtette: a járvány idején sokan tűntek el a mozikból, országosan a nézőszám a korábbi 70 százaléka. Ők valamivel jobb helyzetben vannak, látogatóik ragaszkodóbbak. 
Nagyobb gond a filmhiány, de hamarosan érkeznek új, nézőcsalogató alkotások. Két termük van, a 28 férőhelyes Huszárik Teremben európai műveket, magyar alkotásokat vetítenek, nagy sikerrel. A másik teremben mennek a hollywoodi produkciók. 

Más rendezvényekkel együtt 

A Mozgó Mozi Kft. havonta az ország mintegy 20 településén tart vetítéseket. A nyolc éve alakult cég premierfilmeket kínál a rajongóknak, a legújabb amerikai és magyar alkotásokat. 

Havonta egyszer a mosonmagyaróvári Fehér Ló Közösségi Házban vetítenek. Szabó Sándor operatív igazgató elmondta, hogy a helyszín vezetői már közölték vele: a legközelebbi, október 30-i vetítésen nem lesz fűtés, de úgy döntött, megtartja a meghirdetett eseményt. November-decemberben lesz fűtés és vetítés, utána azonban az intézmény márciusig zárva tart. Az országban nem is egy programjukat lemondták már. 
Szerinte akkor lehet igény mozira, ha egy napra több olyan rendezvényt is sikerül egy fedél alá szervezni, amelyekből ki lehet fizetni a fűtésszámlát. 
Bajban azoknak a vetítéseknek a szervezői lehetnek, amelyeknek eddig a tízezer fősnél kisebb települések művelődési házai adtak otthont. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában