Az építés már elkezdődött

2022.10.10. 13:51

Nagy az igény, bővítik a bölcsődét Farádon

Kénytelen bővíteni bölcsődéjét a farádi önkormányzat. Az építkezés már elkezdődött, az intézményt egy csoportszobával egészítik ki, amiben hét kisgyerekre tudnak majd felügyelni. Farád vonzó település a fiatal családok számára. Megveszik az üres házakat és építkeznek is.

Cs. Kovács Attila

Elkezdték a bölcsőde bővítését. Szalai Zoltán rendszeresen ellenőrzi az építkezést. Fotó: Cs. K. A.

Fontos és nehéz, de kellemes feladatot kapott a helyiektől a farádi önkormányzat. Bővítenie kell ugyanis a néhány évvel ezelőtt átadott bölcsődét. A lélekszám emelkedik a községben, fiatal családok költöznek be és igénylik ezt a szolgáltatást. „Igyekszünk segíteni a fiataloknak, hiszen fontos, hogy mindkét szülő munkába állhasson, ha erre lehetőségük van. Ezt viszont csak akkor tudják megtenni, ha gyermekeik felől nyugodtak lehetnek, hogy a kicsik jó kezekben vannak” – mondta a Kisalföldnek Szalai Zoltán, Farád polgármestere.

– Bölcsődénket annak idején eleve úgy terveztettük meg, hogy később bővíthető legyen. Nagyon gyorsan eljött az idő, amikor lépnünk kellett, hiszen a gyereklétszám szerencsére emelkedik falunkban. Kerestük a megoldást, hogy terveinkhez forrást szerezzünk és szerencsére meg is találtuk. A megyei önkormányzat együttműködésével, állami és európai uniós forrásból kaptunk támogatást, összesen hatvanegymillió forintot.

Ismerve az építőipar jelenlegi helyzetét, az építőanyagok árának alakulását, valószínűleg önerőre is szükség lesz majd a befejezéshez. Ezt az önkormányzat biztosítja, ha eljön az ideje – tájékoztatott Szalai Zoltán. 
Hozzátette: az építkezés elkezdődött, a lábazatnál járnak egyelőre. Az épületrészben egy csoportot alakítanak ki, ahol hét kisgyereket tudnak fogadni. A kiszolgálóhelyiségek – például a konyha – már rendelkezésre állnak az először elkészült szárny- ban, ahogy a fűtés kiépítését sem kell elölről kezdeni.

– Nagy igény van településünkön a bölcsődei szolgáltatásra. Ám akkor sem ijednénk meg, ha helyben nem jönne össze a szükséges létszám. Óvodafenntartó társulásban vagyunk ugyanis a szomszédos községekkel, így jöhetnek Sopronnémetiből és Bogyoszlóról is a bölcsiskorú gyerekek. Szerencsére Farád vonzó az otthont kereső családok előtt. A megüresedő házakat is gyorsan megvásárolják, illetve új utcánkban is fogynak a telkek és elsősorban fiatalok kezdenek építkezni – sorolta Szalai Zoltán. Megjegyezte: a bölcsin kívül is mindent megtesznek azért, hogy a helyiek otthon érezzék magukat a faluban. Sorban újítják fel az utakat, járdákat, középületeket és fejlesztik óvodájukat is. Legutóbb új játékokat vásároltak és az intézmény kerítését is rendbe tették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában