Nem először hibázott

2024.07.09. 09:02

Súlyos büntetést kaphatnak - Fáradtság miatt átadta ittas társának a volánt, vádat emelt a győri ügyészség

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy ittas vezetővel és társával szemben. A férfi átengedte a vezetést a részeg utasnak.

Kisalföld.hu

Illusztráció -

Forrás: Shutterstock

A vádirat szerint a vádlottak idén áprilisban együtt italoztak egy Győr-Moson-Sopron vármegyei falu vendéglátó egységében. Az egyikük elfáradt, kiment az autójába aludni. Röviddel ezt követően a társa – és másik három ittas személy – utánament, felkeltették, mivel haza szerettek volna menni. Ekkor a férfi felkelt, az autója kulcsait átadta a korábban vele együtt italozó férfinak, majd az öt személy a közepes fokban ittas sofőr vezetésével elindult.

A rendőrjárőrök megállították őket és megállapították a sofőr ittasságát.

Az ügyészség a sofőrt ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével, társát járművezetés tiltott átengedésének vétségével vádolja. Előbbi bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége, utóbbi ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt korábban volt már büntetve. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Csornai Járásbíróság fogja meghozni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában