Vádemelés

2024.06.11. 11:10

Elhanyagolta három gyermekét és magatehetetlen édesanyját a soproni nő, akár 12 év fegyházbüntetést is kaphat

Vádat emelt egy nővel szemben különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és három rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.

Kisalföld.hu

Illusztráció -

Forrás: Shutterstock

Fotó: Natal.is

A vádirat szerint a nő édesanyjával és három kiskorú gyermekével élt együtt soproni otthonukban. A családot a szociális intézményrendszer 2016. óta alapellátás keretében gondozta. Az együttműködés kezdettől problémás volt a vádlott magatartása miatt, ugyanis nem működött együtt az intézményekkel, a védőnővel. A vádlott nem biztosította a fokozott gondoskodást igénylő gyermekei, a magatartási problémákkal küzdő fiú gyermekei, illetve az értelmi fogyatékos lánya megfelelő felügyeletét, a gyermekek fejlődését szolgáló oktatást akadályozta, kiskorú gyermekei számára nem teljes körűen biztosított rendezett életkörülményeket, megfelelő élelmezést, ruházkodást, biztonságos otthont. A kiskorúak gyakran egyedül, kísérő nélkül mentek óvodába, iskolába.

A gyermekek egyre elhanyagoltabb állapotban, sokszor nem az évszaknak megfelelő ruházatban, és volt, hogy napokig mosdatlanul mentek óvodába, iskolába. Előfordult, hogy előző este az óvodás gyermek nem kapott enni, így éhesen érkezett az óvodába és rögtön kérte a reggelit. 

2022 nyarán a vádlott reggel távozott a lakásából, ahol ismételten tényleges felügyelet nélkül hagyta a gyerekeket, ugyanis édesanyja ekkor már önmaga ellátására is képtelen volt, több napja feküdt az egyik szobában egy matracon, ahonnan felkelni nem tudott. A vádlott a második emeleti lakás ajtaját kulccsal bezárta, ezért a délelőtti órákban a 8 éves középső gyermek felmászott a nyitott ablak párkányára, majd a ház falához rögzített kábelen elkezdett lemászni, de az első emelet magasságában már nem bírta tartani magát és onnan a társasház belső udvarára esett. Az esés következtében könnyű fejsérüléseket szenvedett el. 

A sérült gyermekhez érkező mentőápolók tapasztalták, hogy a lakásban egy piszkos matracon fekszik a vádlott idős édesanyja, körülötte több napi széklet és vizelet, testén felfekvések vannak, bőre vizelettől felázott és kicsípett, továbbá erősen kiszáradt és alultáplált állapotú, ezért őt is kórházba szállították. Életét az időben érkező szakszerű orvosi segítség mentette meg. A sértett akkor már napok óta érdemi helyváltoztató mozgásra nem volt képes. Folyadékot napok, vagy akár hetek óta nem fogyasztott megfelelő mértékben. 

Az idős sértett három hónappal később elhalálozott. Halála vérmérgezés talaján fellépő sokszervi elégtelenség miatt következett be. A halálhoz vezető kórfolyamatot a sértett évek óta fennálló és súlyosbodó idült betegségei indították el, ugyanakkor az állapota romlásához a gondozásának elégtelen volta nagymértékben hozzájárult.  

A vádlottal szemben a terhére rótt bűncselekmények miatt életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható. Az ügyészség mértékes indítványa a bűncselekmények beismerése esetére – egyebek mellett – 12 év fegyházbüntetés. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Törvényszék fogja meghozni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában