Megpakolva

2024.04.12. 08:36

Ki sem látszott a hamis tisztítószerek mögül a sofőr, akit Ácsnál kapcsoltak le

Több mint ezer liter hamis mosószert vontak ki a forgalomból a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Komárom-Esztergom vármegyében.

Kisalföld.hu

Forrás: NAV

Húsvét vasárnap indult útnak Budapestről egy cseh rendszámú személyautó, amit a járőrök az M1-es sztráda ácsi szakaszánál vettek észre. Az ablakokig felpakolt járműben több mint ezer liter hamis mosószer és öblítő volt sorba rendezve. Az egyenruhásoknak az tűnt fel, hogy a sofőr szinte ki sem látszik a zsúfoltságig rakott dobozhalom mögül. 

A balesetveszélyes módon szállított csomagokban különböző márkajelzésű (Ariel, Lenor, Persil, Jar) tisztítószerek voltak. A flakonokat a jogtulajdonos képviselője is megnézte, és megállapította, hogy egytől-egyig hamisítványok, amiket a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül hoztak forgalomba. Az 53 éves sofőr azt mondta, az árut Budapesten vásárolta, hogy Csehországba értékesítse, de azzal nem volt tisztában, hogy nem eredetiek.

A pénzügyőrök a 258 flakon hamis árut lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt eljárást indítottak. Az elkövető több mint 1,2 millió forint kárt okozott a jogtulajdonosnak - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatósága.

A NAV kiemelt feladata, hogy kiszűrje a hamis termékeket a piacról, mert azok nemcsak a gazdaság szereplőinek okoznak károkat, hanem a vásárlókra nézve egészségi, vagy minőségi kockázatot is jelenthetnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában