Balhé

2024.04.02. 14:30

Eldurvult a szóváltás -Tapétavágóval vágták meg egy férfi arcát az utcán Tatabányán

Kisalföld.hu

A súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és garázdaság vétsége miatt emelt vádat a Tatabányai Járási Ügyészség két férfival szemben, akik közül egyikük tapétavágóval okozott sérülést a sértett arcán.

A vádirat szerint a két elkövető tavaly július 25-én a tatabányai kerékpárúton italozott, beszóltak az előttük elhaladó férfinak, aki visszafordult feléjük, megkérdezte tőlük, hogy „valami baj van?”. Ezután a vádlottak ütésre emelték kezüket, ezt látva a sértett bal lábával eltolta magától az egyik férfit. Ezután a másik elkövető ököllel megütötte a védekező arcát, a társa pedig rúgással választolt, majd a nála lévő tapétavágóval megvágta sértett arcát. A balhéba keveredett férfi arca vérezni kezdett, szerencsére csak nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A tapétavágót az elkövető az úttest túloldalán lévő bokorba dobta. 

 

Az ügyészség az egyik férfival szemben súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt felfüggesztett szabadságvesztésre, a próbaidő tartamára pártfogó felügyelet elrendelésére, valamint indulatkezelési tréningre tett indítványt. A másik férfit garázdaság vétségével vádolják, amiért közérdekű munkát szabatnának ki ellene.

A cselekmény kapcsán készült videó megtekinthető az ügyészség weboldalán.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában