Csalás a kibertérben

2023.11.28. 18:01

Tőzsdei befektető helyett csalónak utalt egy férfi - 21 milliós csalás miatt nyomoznak a győri rendőrök

Egy férfi tőzsdei befektető helyett csalónak utalt át – a nagy hozam reményében – több mint húszmillió forintot.

Kisalföld.hu

Fotó: Fotó: Shutterstock

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Mátrix Projekt keretein belül folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen - olvasható a rendőrség honlapján.

Sajnálatos módon a kibertérben egyre gyakrabban fordulnak elő az úgynevezett online csalások. A bűnözők tárháza kifogyhatatlan, de a cél ugyanaz: hazugságok útján, csalárd módon, az internet adta névtelenséget kihasználva megszerezni az áldozatok pénzét, lehetőleg minél többször, és egyre nagyobb összeget.

Megtörtént eset

Csalás miatt folytat nyomozást a vármegyei rendőrség egyelőre ismeretlen tettessel szemben. Az elkövető 2023 októberében internetes tőzsdei kereskedőnek adta ki magát, és befektetési ígéretével 21 millió forintot csalt ki a sértettől.

- közölte a rendőrség kedden.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy az áldozattá válás elkerülése érdekében fogadják meg az alábbi tanácsokat:

  • Soha ne adja ki ismeretleneknek, sem telefonon, sem interneten a bankkártyája és a netbankja belépési adatait! A bankok soha nem kérik a számlatulajdonosoktól ezeket az információkat, mivel az ügyfél-azonosítás során a valódi banki dolgozója ezen adatokat látja!
  • A bank telefonon soha nem ad utasítást az ügyfélnek bárminemű átutalásra!
  • Ne telepítsen, vagy töltsön le a számítógépre, telefonra ismeretlen eredetű programot, bárki is javasolja azt Önnek!
  • Legyen gyanús, ha a telefonáló tört magyarsággal beszél, vagy magyartalan, helyesírási hibákat tartalmazó e-mailben ajánl kedvező üzleti lehetőséget!
  • Ne bízzon ismeretlenek üzleti vagy befektetési ajánlataiban, legyen gyanakvó, főleg, ha kiemelten nagy hozammal kecsegtetik!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában