Rendőrségi felhívás

2023.11.21. 16:16

Győrben két sofőr is autót tört, majd elhajtott

Két Toyota törött.

Kisalföld.hu

Győrben, a Tihanyi Árpád úton közlekedett ismeretlen sofőr egy ismeretlen típusú segédmotorkerékpárral augusztus 21-én a reggeli órákban. A Magyar utcai körforgalomból kifelé hajtva nem tartott kellő követési távolságot az előtte haladó, és forgalmi okok miatt megálló Toyota típusú személygépkocsinak, és neki ütközött - közölte a rendőrség kedden.

Ismeretlen személy közlekedett ismeretlen gépjárművel Győrben, a Fehérvári úti ALDI parkolóban november 19-én 13.45 és 14 óra között. Vélhetően megfordulás miatt hátramenetet hajtott végre a járművel, amikor neki ütközött a közelben várakozó Toyota Auris típusú személygépkocsinak, amelyben kárt okozott.

A baleseteket követően az ismeretlen sofőrök a helyszínről adataik hátra hagyása nélkül hajtottak el.

A fenti esetek körülményeinek tisztázása érdekében tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, a 9024 Győr Szövetség utca 17. szám alatt, vagy a 96/520-092 illetve a 96/520-094-es telefonszámok valamelyikén. Bejelentés tehető továbbá az ingyenesen hívható 112-es segélyhívó számon is.

Frissítve! Újabb két eset

Ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú gépjárművel közlekedett november 16-án 15 óra és 15 óra 42 perc közötti időben Győrben, a Győri úti kastélyparkolóban.  Hátramenete során nekiütközött a mellette korábban leparkolt kék színű Volkswagen típusú személygépkocsi jobb hátsó részének, majd a helyszínről megállás, valamint adatai hátrahagyása nélkül ismeretlen helyre távozott. A baleset során személyi sérülés nem történt.

November 17-én 12 óra 6 perc és 12 óra 31 perc közötti időben ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú gépjárművel közlekedett Győrben, az Attila utcában, a Tihanyi Árpád út felől a Bartók Béla út irányába. Az úttest jobb szélére történő beállás miatt hátramenetet hajtott végre és nekiütközött az ott korábban leparkolt Audi A4 típusú személygépkocsi bal hátsó részének. Az ismeretlen okozó a helyszínről adatai hátrahagyása nélkül elhajtott. A baleset során személyi sérülés nem történt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában