Gyilkosság

2023.05.19. 13:12

Frissített hír: Emberölés Mosonmagyaróváron - 67 éves férfi végzett a feleségével, majd feladta magát a rendőrségen

Az egész várost megdöbbentette az a tragédia, ami Mosonmagyaróváron történt. A rendőrkapitányságon pénteken reggel megjelent egy 67 éves helyi férfi, aki elmondta, hogy csütörtök este a Mosonyi Mihály utcában lévő otthonukban megölte a feleségét. Szombaton elrendelte a gyanúsított letartóztatását a Győri Járásbíróság.

kisalfold.hu

Fotó: Kerekes István

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a helyszínre érve megtalálták a 67 éves asszony holttestét. Emberölés bűntett elkövetése miatt indítottak büntetőeljárást. Elrendelte a bíróság a mosonmagyaróvári emberölési ügy gyanúsítottjának letartóztatását a Győri Járásbíróság.

– A nyugdíjasház, ahol a házaspár élt, önkormányzati ingatlan. Az ott lakók a napokban jelezték az ingatlan kezelője felé, hogy valami nincs rendben a párral. Családon belüli erőszak miatt indult intézkedés. A bántalmazottat megkerestük és elmondtuk, milyen jogi lehetőségek állnak a rendelkezésére. Például távolságtartást kérhet vagy mediációt igényelhet. A családsegítő központot is értesítettük – tudtuk meg Fehérné dr. Bodó Mariann mosonmagyaróvári jegyzőtől, aki arról is beszélt, hogy Mosonmagyaróváron hetente két-három jelzés érkezik családon belüli erőszakről, ami főleg kiskorúakat érint. 

– Kollégáimat és a lakáskezelő munkatársait is megdöbbentette az eset és őszinte részvétünket fejezzük ki a gyászoló családnak – tette hozzá a jegyző. Iváncsics János mosonmagyaróvári alpolgármester is sajnálatát fejezte ki a tragédia kapcsán, hogy idáig fajult a családon belüli erőszak ügye. 

– Ha a nyugdíjasház lakóinak segítségre van szükségük, pszichológust, családsegítőt tudunk ajánlani – emelte ki a városvezető. A szakemberek cikkünkön keresztül azt tanácsolják, hogy aki családon belüli erőszakot lát, jelezze a jegyző vagy a családsegítő központ felé.
A rendőrség még tegnap délután is helyszínelt.

Szombaton a járásbíróság legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte a pénteken Mosonmagyaróváron történt emberölési ügy gyanúsítottjának letartóztatását. A bíróság a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói kényszerintézkedést elrendelte.

Az indoklás szerint a tanúk kihallgatása még nem történt meg, így fennáll a veszélye, hogy a gyanúsított az eljárást a tanúk esetleges befolyásolásával megnehezítené. A döntés elsőfokon jogerős, az ügyész, a gyanúsított és védője is tudomásul vette.

05.19., 14.01 - A helyszínelők még a gyilkosság helyszínén tartózkodnak

A szomszédok értetlenül állnak a helyzet előtt, többen az internetről értesültek a tragédiáról - jelentette kollégánk a drámai mosonmagyaróvári eset helyszínéről.

A rendőrség még pénteken délután is helyszínelt. Fotó: Kerekes István

05.19., 13.17 - A Mosonmagyaróvár TV felvételei a helyszínről

05.19., 13.08 - Megtalálták a rendőrök az asszony holttestét

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a helyszínre érve megtalálták a 67 éves asszony holttestét - közölte a rendőrség.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában