Bűnügy

2022.07.12. 07:49

Egy héten belül háromszor próbált lopni Győrben, de nem volt szerencséje, az okmányait is a helyszínen hagyta

A büntetett előéletű, letartóztatásban lévő férfi rézcsöveket próbált meg ellopni egy cég hűtőkamrájából, autók feltörésével is próbálkozott.

kisalfold.hu

Forrás: Ügyészség

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség közleménye szerint, a 40 éves férfi 2022 áprilisában egy győri társasház pincéjébe ment be a nyitott ajtókon keresztül. Itt kibontotta pincefalat és így jutott át a szomszédos tárolóba, ami egy cég hűtőkamrája is volt. A férfi a kamra klímaberendezését letépte a falról, és a benne, illetve a kamrába vezető rézcsöveket levágta, és egy kartondobozba összekészítette. Ekkor azonban megzavarták és ezért az elkövető a helyszínről elmenekült, a helyszínen hagyva az összekészített rézcsöveket és szerencsétlenségére a személyi igazolványát is. A tettes a pincefal és a klímaberendezés megrongálásával közel 900 000 forint kárt okozott.

A férfi pár nappal később az éjjeli órákban egy győri utcában álló autó ajtaját próbálta meg kinyitni, de nem járt sikerrel, ezért az udvarra is bemászott, hogy az ott parkoló másik járművet nyissa ki. Azonban a kutya ugatni kezdett, a tulajdonos pedig kijött a házból, így az elkövető üres kézzel menekült el a helyszínről.

Ismét pár nap múlva egy győri hotel udvarán parkoló jármű ajtaját sikerült kinyitnia a terheltnek, amiből 100 000 forintot magához is vett, de a pár perc múlva az autójához érkező sértett még az ülésen találta a vádlottat, aki a pénzzel együtt elmenekült. Ennek során azonban készült róla kamerafelvétel, ami alapján később azonosították.

A büntetett előéletű, letartóztatásban lévő férfi ellen az ügyészség minősített rongálás, magánlaksértés és lopás miatt emelt vádat, ezért vele szemben a halmazati szabályokra figyelemmel négy és fél év szabadságvesztés büntetés is kiszabható.

A nyomozást az ügyben a Győri Rendőrkapitányság munkatársai folytatták le, míg az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában