Egy férfi – négy eset

2022.06.23. 21:20

Bódult állapotban, lopott kocsival szállította a drogot Győrben

A győri rendőrök befejezték a 29 éves fiatalemberrel szemben folytatott büntetőeljárást, akit egy ügyben négy különböző bűncselekmény elkövetésével gyanúsítottak meg.

kisalfold.hu

Forrás: police.hu

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint, Győrben, a Bajcsy Zsilinszky úton közlekedésrendészeti ellenőrzés miatt állítottak meg a rendőrök egy személygépkocsit 2021. június 8-án a hajnali órákban. 

Az intézkedés során kiderült, hogy a jármű nem a sofőr nevén szerepel, és azt a gépkocsivezető a jogos tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül használta. Ezek után a járőrök átnézték az autóvezető ruházatát, illetve a gépjárművet is, amelynek során önzáró tasakban lévő zöld színű növényi származékot, illetve egy orvosi fecskendőben fehér színű port találtak, amelyek kábítószergyanús anyagoknak tűntek. 

Az egyenruhások a sofőrt elfogták és a Győri Rendőrkapitányságra előállították, majd nála drogtesztet végeztek, amely pozitív értéket mutatott, ezért vele szemben büntetőeljárás indult.

A nyomozásba bevont toxikológus szakértő szakvéleménye szerint a fiatalembernél talált anyag kábítószernek minősül, illetve az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a 29 éves gépkocsivezető – a közúti rendőri ellenőrzésekor – bódult állapotban vezette autóját.

Az ügyével összefüggésben a férfi többszöri idézés ellenére sem jelent meg a hatóság előtt, így ellene 2022. április 27-én a nyomozók elfogatóparancsot bocsátottak ki, majd a körözött személyt 2022. június 14-én a járőrök Győrben elfogták.

A büntetőeljárás során adatok merültek fel arra, hogy 2022. március 11-én az esti órákban Győrben, a Budai úton lévő bevásárlóközpont egyik üzletében történt lopást szintén a 29 éves helyi lakos követhette el, akinek a bűnössége az eljárás során bizonyítást nyert.

Az ügy során a Győri Rendőrkapitányság munkatársai U. Csabát kábítószer birtoklása vétsége, jármű önkényes elkövetése bűntette, járművezetés bódult állapotban vétsége, illetve lopás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a győri rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Győri Járási Ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában