Bűnügy

2021.11.30. 17:45

A nyílt utcán hadonászott baltával egy férfi Győrszemerén – videó

A garázdaság vétsége miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádirata alapján eljárva a Győri Járásbíróság hozott ítéletet.

Forrás: Ügyészség/Kemma

A vádirat szerint a férfi ittas állapotban, kezében baltával Győrszemerén a járdán sétált 2020. február 12-én, miközben a baltával hadonászott és érthetetlenül kiabált.

Egyszer csak a baltával egy ingatlan bejárati kapuját egyszer célzottan megütötte, ezzel a kapuban 30 ezer forint kárt okozott.

Mivel továbbra is hadonászott a baltával, odament hozzá egy járókelő, aki elvette tőle az eszközt, majd azt a földre dobta – írja az Ügyészség nyomán a Kemma.

Az esetet térfigyelő kamera rögzítette.

Mint azt dr. Horváth Sándor, a megyei főügyészség helyettes szóvivője a Kemma.hu-nak elmondta: az ügy kijelöléssel került a Tatabányai Járási Ügyészséghez.

A vádirati javaslat alapján a Győri Járásbíróság 196 ezer forint pénzbüntetést szabott ki a férfival szemben. A büntetővégzés jogerős.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában