embercsepészet

2020.03.10. 06:44

Tíz menekült két autóban az M1-esen Győrnél – fotó

A sofőrök szlovákok voltak.

kisalfold.hu/police.hu

Fotó: A rendőrség felvétele

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársaival együttműködve – négy megyére kiterjedő akció keretében – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztályának információi alapján ellenőriztek két szlovák gépkocsit március 9-én (hétfő) 23 óra 15 perckor. Az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, Győr térségében megállított járművekben a két szlovák sofőrön kívül további 5-5 férfi utazott, akik afgán állampolgárnak vallották magukat – áll a rendőrség kedden kiadott közleményében.

A kocsik utasai sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták, ezért a rendőrök a járművezetőkkel együtt elfogták, és a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították őket. A rendőrök az elfogott illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően, visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A szlovák sofőrök elszámoltatása folyamatban van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában