2019.11.06. 07:20
Fának ütközött egy autó Koroncó és Tét között, egy ember meghalt – fotók
A sofőr életét vesztette, három utasa megsérült az ütközés következtében.
Fotó: police.hu
Halálos közúti közlekedési baleset történt 2019. november 6-án 4 óra 15 perckor a 8418-as számú úton. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy Opel Astra típusú személyautó haladt Koroncó irányába, amikor –eddig tisztázatlan okból és körülmények között – a gépkocsi sofőrje elvesztette uralmát autója felett, ezért kisodródott az útpadkára, és egy fának ütközött. Ezt követően a gépjármű a tetejére fordulva egy másik fának csapódott, majd ismét kerekeire állva került nyugalmi helyzetbe.
Halálos baleset Koroncó és Tét között
Az ütközés következtében az Opel sofőrje, egy 26 éves győri férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A gépkocsi három utasa -egy nő és két férfi- a balesetben megsérült, őket a mentők kórházba vitték.
A baleset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.