Nem arra van igény, ami népszerű

2024.05.22. 12:07

Fiatalok a munkaerőpiacon: beszélgetés Sullivan Ferenccel, a MCC győri kutatójával

A fiatalok foglalkoztatása világszerte komoly kihívás. Az ifjúságkutató szerint munkanélküliségi rátájuk mégis alacsonyabb, mint más korcsoportoké. Győr-Moson-Sopron az egyik legjobb helyzetben lévő megye az országban. – Magyarországon a fiatalok munkanélkülisége regionális és európai összevetésben is alacsonynak mondható – kezdte beszélgetésünket az MCC Ifjúságkutató Intézet kutatója, Sullivan Ferenc.

Schuller Vivien Csenge

A felvételen Sullivan Ferenc. Fotó: Csapó Balázs

– Fontosnak tartom kiemelni, hogy 2010 óta 850 ezer fővel bővült a munkaerőpiacon aktívak száma úgy, hogy közben 400 ezerrel csökkent a lakosság száma. Minőségi kérdés, hogy azok, akik munkaviszonyban állnak, olyan munkahelyeken vannak-e, ami a képesítésüknek megfelelő, jövedelmező és magas hozzáadott értékkel bír – folytatta Sullivan Ferenc. 

– Kutatások azt mutatják, nem jellemző, hogy a fiatalok kilépnek az egyetemről, és azzal a problémával szembesülnek, hogy nem tudnak a saját végzettségükben diplomával elhelyezkedni. Nem minden esetben a képesítésüknek megfelelő munkakörökben, de ez azért is van, mert a szakok, amelyek a legnépszerűbbek a fiatalok körében, nem feltétlenül azok, amikre a gazdaságban a legnagyobb igény van, ez Európa szinte minden országában igaz. Lakhelyfüggő is, hiszen egy vidéki kistelepülésen bölcsészdiplomával elhelyezkedni nagyon nehéz. Tanári diplomával könnyebb lenne, de pontosan emiatt a tanári pálya vonz­erejét növelni kell. Ugyanígy a szakmákban is – fejtette ki a kutató. 

Azt is elmondta: vannak olyan területek az északkeleti országrészben, ahol az elmúlt 15 évben 50 százalékkal nö­vekedett a munkaerőpiacon ak­­­­tívak száma. Felszívta a munkaerőpiac azokat is, akik korábban nem találtak munkát, vagy akár nem is volt korábbi munkatapasztalatuk. Szerinte a megoldás a klaszteresítés lenne, ami azt jelenti, hogy a szakképző intézmények és a gazdasági szereplők között erősebb integrációnak, összehangoltságnak kell megvalósulnia, hogy ténylegesen olyan fiatalokat bocsásson ki az oktatási rendszer, akik aztán később el tudnak helyezkedni. 

– Magyarországon továbbra is vannak, akik hosszabb ideje keresnek, de nem találnak munkát. Például a lakhelyük miatt, ahol nincsen megfelelő munkalehetőség vagy közlekedési infrastruktúra. Ezért szektorális munkanélküliség jelentkezhet, amelyet a cégek munkaerő-kölcsönzéssel vagy külföldi munkavállalókkal igyekeznek pótolni. Azt gondolom, hogy a prioritás mindenképpen az legyen, hogy az államok a saját állampolgáraikat foglalkoztassák. Úgy gondolom, a fiatalokat ebbe minél inkább be kellene vonni. Egyre nehezebb a feladat, hiszen kevésbé elérhető emberekről beszélünk, akik sokszor készséghiányosak vagy tapasztalatlanok, őket ebben segíteni kell – hívta fel a figyelmet a szakember. 

Sullivan Ferenc kutató szerint Győr-Moson-Sopronban kifejezetten kevés a munka nélküli fiatal. A megye az egyik legjobb helyzetben lévő az országban. Ez azt jelenti, hogy a fizetések is jóval magasabbak, mint a keleti országrészben vagy akár a Dél-Dunántúlon. A belső migrációt is felerősíti, sokan költöznek ide az ország más részeiből, ami miatt az ingatlanárak megemelkednek. Így a helybéli fiataloknak az eleve nem könnyű lakáshelyzet még nehezebbé válik. Ahol nincsenek jövedelmező munkahelyek, ott nagyon nehéz a fiatalok helyben maradásáról beszélni, ebből a szempontból Győr nagyon jó helyzetben van. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában