200 négyzetméteres előadóépület

2023.11.30. 17:44

Átadták a Széchenyi István Egyetem előadó-épületét Zalaegerszegen - fotók

Nem az a cél, hogy az egyetemek az asztalfiókok számára gyártsák az elképzeléseiket, hanem szervesen be kell épülniük a gazdaságba. Ezt Varga Mihály pénzügyminiszter fogalmazta meg csütörtökön a Széchenyi István Egyetem zalaegerszegi előadó-épületének átadásán, ami egyben a hároméves fejlesztés lezárását is jelentette.

Kisalföld.hu

A projekt lezárást is jelenti az előadó-épület átadása. Fotó: Pezzetta Umberto

A zaol.hu írta meg, hogy csütörtökön átadták a Széchenyi István egyetem új előadó-épületét Zalaegerszegen. A ZalaZONE Tudományos és Innovációs Parkban eddig már megépült egy 28 személyt fogadni képes szállásépület, amit ez év elején adtak át, valamint a tavaly elkészült, 681 négyzetméteres innovációs épület. A négymilliárd forint költséggel megvalósult beruházás utolsó eleme az 502 négyzetméter összterületű, két emeleti szinttel rendelkező előadó-épület. Ennek földszintjén található a 270 négyzetméteres, 100 fő befogadására alkalmas oktatóterem, ahol az ünnepséget is megtartották.

Varga Mihály beszédében kitért arra is, hogy az egyetemi modellváltást kifogásolja az Európai Unió, de óriási hiba lenne visszaalakítani azt, amit a 21 egyetemnél végrehajtott a magyar kormány. Úgy fogalmazott, az új működési rendszernek már vannak eredményei. Példaként a Széchenyi egyetemet hozta fel, hiszen európai összevetésben az első 400, míg a világban az első 1200 egyetem között jegyzik.

Az elmúlt években elért eredményeknek köszönhetően a Széchenyi István Egyetemet már hat jelentős felsőoktatási világranglistán jegyzik, és négyre ez évben került fel először– mondta dr. Lukács Eszter, az intézmény nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese köszöntőjében. Az eredményeket az alapozta meg, hogy európai színvonalú infrastruktúra, a legkorszerűbb technológia szolgálja a képzéseiket, valamint kutatóik munkáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában