Helyi gazdaság

2016.09.06. 19:36

Mégsem törlik el az európai roamingdíjakat 2017-ben

Az eredeti tervek szerint már 2014 óta nem lenne.

munkatársunktól

2013 óta minden évben bejelentették, hogy jövőre eltörlik a roamingdíjakat az EU-ben. A kivétel 2015 volt, amikor azt jelentették be, hogy 2017-ben szűnik meg a díj. Aztán mégsem szűnik meg teljesen.

Az uniós polgárok a módosítás szerint 2017 júniusától 90 napig telefonálhatnak, sms-ezhetnek, mobilnetezhetnek extra költség nélkül. Ez a 90 nap sem lehet egybefüggő, összesen folyamatosan 30 napon keresztül lehet igénybe venni a költségmentességet - írja a 444.hu.

Kivételt képeznek azok, akik például külföldre járnak dolgozni, de mindennap haza is mennek: annak a soproni pincérnek, aki Ausztriába ingázik, de esténként becsületesen újra felbukkan a Telekom, a Telenor vagy a Vodafone magyarországi hálózatában, nem ketyeg a számláló, vagyis a részben külföldön töltött napok nem számítanak bele a roamingdíjmentes 90 napos keretbe.


A teljes eltörlésből végül azért nem lett semmi, hogy az uniós állampolgárok ne szerződjenek le egy olyan ország szolgáltatójával, ahol jóval kevesebbet kell fizetni. A telekommunikációs cégek még így sem elégedettek, ők azt remélték, az EU 90 napnál rövidebb periódust határoz majd meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában