Helyi gazdaság

2015.05.05. 10:48

Szüksége van a humán tudásnak és a fémiparnak egymásra

Győrben együttműködési keret megállapodást kötött a Professio Fémipari és Szakképzési Klaszter a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karával.

kisalfold.hu

Céljuk, hogy a hallgatók tudásukat ipari környezetben is kamatoztathassák, gyakorlati ismeretet és tapasztalatot szerezzenek a képzésük során, ezáltal a végzősök könnyen be tudjanak illeszkedni az üzleti környezetbe, így biztosítva a megfelelő szakember utánpótlást. Az együttműködés másik kiemelt területe a közös kutatási tevékenységek folytatása, amelynek érdekében rendszeresen tájékoztatják egymást a kutatási eredményeikről és igényeikről, illetve folyamatosan keresik a közös kutatási lehetőségeket.

A média nyilvános megállapodás aláírásakor Dinnyés Álmos kancellár örömét fejezte ki, hogy elindult ez a folyamat, hiszen a felsőoktatás átalakul napjainkban és kölcsönös igény van, hogy az ipar és a humán tudás kölcsönösen támogassa egymást. Az egyetemen folyó képzések közül bármelyik,de példaképpen hozva akár a pedagógia is tud olyan szolgáltatásokat nyújtani, ami hasznos lehet a fémiparnak.
Dr. Szabó Péter dékán megerősítve ezt elmondta, hogy az általuk gondozott hat szakból a humánerőforrás, a turisztikai és a rekreációs képzések „online" bekapcsolhatók a cégek vérkeringésébe. Ezentúl akár a klasszikus tanító képzés is megtalálhatja helyét ebben a kapcsolati hálóban. „Az oktató oktat és kutat, a hallgató tanul és kutat. Mind eközben az üzleti élet felé orientálódnak. A klasztertagok a szakdolgozatok külső segítői is lehetnek.

Az együttműködés

Az együttműködés

Horváth Szabolcs a Professió Klaszter elnöke elmondta, hogy 2008. óta, mióta a szakképzés érdekében létrejött a klaszter, számos eredményt elértek, azonban úgy tartják, hogy az együttműködések sorát folytatni kell. A sikerhez nemcsak jó szakemberek kellenek a kiemelkedő technológiai környezetbe, hanem a versenyképességhez meg kell teremteni az élhető munkahelyeket, a szaktudás mellé a munkatársi motivációt is. Az ipari kisvállalkozások hiába kiválóak szakmai területen, ha például a humánerőforrás megtartást, az egészségmegőrzést nem kezelik megfelelően, verseny hátrányba kerülnek. A mostani megállapodás egy keret, nagyon sok ötlet, javaslat van még az együttműködésre.

A közel 20 konkrét együttműködést tartalmazó keret megállapodást Horváth Szabolcs és Dr. Szabó Péter ünnepélyesen aláírták. Az eseményt megtisztelte részvételével az egyetem részéről Dr. Lőrincz Ildikó dékán helyettes és Dr. Pongrácz Attila adjunktus, valamint Rendesi János (NEMAK) klaszter elnökségi tag és Dinnyés Előd a megyei kereskedelmi és iparkamara titkára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában