Ilyen volt Szigethy Attila átlagos fogadónapja – galéria

Harminc évvel ezelőtt, 1991. március 24-én temették el Kapuváron Szigethy Attilát, az 1956-os forradalom egyik vezetőjét és a forradalom utáni megtorlás áldozatát. Szigethy Attila a Nemzeti Parasztpártban kezdett politizálni 1945-ben, majd e párt színeiben jutott országgyűlési mandátumhoz 1947-ben. Ettől kezdve tíz éven át tagja lett a törvényhozásnak. A Rákosi-féle diktatúrában ugyan csekély volt a parlament szerepe, de Szigethy képviselői esküjéhez hűen ott segített, ahol tudott.

Nem volt tagja az akkori állampártnak, a Magyar Dolgozók Pártjának, de olyan szívósan küzdött a kisemberek érdekeiért, hogy egyre többen keresték fel panaszaikkal. Így volt ez még akkor is, amikor 1954-ben a sztálinista vezetés megpróbálta háttérbe szorítani és a Kapuvár melletti Kistölgyfai Állami Gazdaság igazgatói székébe „száműzték”. Azt eddig is tudtuk, hogy a munka irányítása mellett meghallgatta az emberek panaszait is, akik szeretetük jeleként Atti bácsinak szólították az akkor a negyvenes évei elején járó férfit, de egy most előkerült korabeli újságcikk alapján részletes képet kaphatunk arról, hogy milyen témákban kellett intézkednie.

Szalay Balázs helytörténetkutató a Béke és Szabadság című folyóiratban találta meg Kövendi Judit újságíró beszámolóját, amiben megörökítette Szigethy Attila egy fogadónapját. 1956 szeptemberében, a forradalom kitörése előtt néhány héttel, szokása szerint vasárnaponként reggel hét órától kapuvári otthonában fogadta a panaszosokat. „Nagydarab, derűs, szőke ember a képviselő. Hatalmas bajusza alatt egy kis pipát szopogat, élénk, áttetsző szeme érdeklődéssel kutatja a vele szemben ülő arcát. Türelmesen hallgatja a panaszáradatot, közbe-közbevet egy kérdést s minden lényeges adatot feljegyez. Amikor a panaszos végére ért a mondanivalójának, összegezi a hallottakat, s mindjárt azt is megmondja, mikor, hol, kinél jár el az igazság érdekében, mikorra kaphat választ a kérelmező. Az emberek, akik kétségbeesve léptek be a dolgozószoba ajtaján, megnyugodva, bizakodva mennek haza. Tudják, hogy a képviselő úr — vagy kartárs, elvtárs, bácsi, ídesfiam, ki minek titulálja — úgyis elkövet minden tőle telhetőt a jogos panaszok orvoslásáért” – mutatta be Szigethy Attilát az újságírónő.

A várakozókkal tele volt az udvar, de még a ház előtt, az utcán is álltak. A legkülönfélébb ügyekben számítottak a segítségére, a mindennapi kenyér biztosításától a gyerektartás behajtásán át a hadirokkant foglalkoztatásáig. Tímár Bözsi néni a begyűjtés igazságtalanságaira várt orvoslást. A fertőszentmiklósi Kóbor Imre kártalanítást, a babóti Görgics János szociális segélyt kért. Más a kórházi költségek elengedését kérte, de volt olyan is, aki az édesanyját bántalmazó fiú távoltartását várta tőle. A Csornáról érkező özvegy Gulyás Vendelné hálálkodni jött, mert Szigethy közbenjárására visszakapta a házát az unokaöccse, akit korábban kitelepítettek, mert nem akart belépni a tsz-be. Az özvegyasszony mindenáron kezet akart csókolni neki: „Jaj, ídes kisfiam, a jó isten áldja meg magát.”