Virágos Sopronért

2020.09.17. 20:24

Idén is díjazták a soproni kerteket

Idén öt kategóriában lehetett nevezni Virágos Sopronért Környezetszépítési Versenyre, megosztott helyezések is születtek. A díjakat a soproni városháza nagytermében adták át.

kisalfold.hu

Lezárult a Virágos Sopronért Környezetszépítési Verseny 2020-as fordulója. A szervezők csütörtök délután adták át a díjakat a helyezetteknek. Idén öt féle kategóriában lehetett nevezni. Az intézmények, lakóközösségek, vállalkozások, valamint a családi házak és a balkon, erkély, terasz versenyszámok helyezetteit a szakmai zsűri jutalmazta vásárlási utalvánnyal. A résztvevők oklevelet, ajándékcsomagot vehettek át.

Farkas Ciprián soproni polgármester és Simon István alpolgármester megköszönte, hogy idén is sokan részt vettek a versenyen, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy Sopron tovább szépüljön. Mágel Ágost a zsűri és a Városfejlesztési Bizottság elnöke elmondta, a bírák nehéz helyzetben voltak, hiszen idén is gyönyörű kertek és balkonok születtek.

A 2020. évi Virágos Sopronért környezetszépítő verseny helyezettjei:

Balkon, erkély kategória

I. Karakai Győző

II. Allaga Krisztina

III. Bikali Tamás

Vállalkozások kategória

I. Szigethi Sándor – Bányász Múzeum

II. Szalai András – András Pince, Borozó

III. Smau Garden&Pub – Farkas István

Intézmények kategória

I. Bánfalvi Óvoda – Dr. Horváth Ivánné

I. Ikva Idősek Otthona

II. Bánfalvi Óvoda, Kőszegi úti Tagóvoda

II. Soproni Árpádházi Szt. Margit plébánia

III. Bánfalvi Óvoda, Hársfa Sori Tagóvoda – Zsuppán Eszter

Különdíjas: Brennbergbányai Óvoda

Lakóközösség kategória

I. Vársoház u. 2 Társasház (Péteri Tímea, Horváth Katalin, Decsi Gábor)

II. Belváros Átrium Társasház Sipos Erzsébet

III. Varga Antal

Különdíjas: Horváth Sándor

Családi házak kategória

I. Szanyi Hajnalka

II. Lukács Zoltán

III. Bebesi József

Különdíjas: Mogyorósi Rita

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában