Olvasónk írása - Hit, szeretet a lelkekben, öröm a szemekben

Tudom, nagyon sokan vannak az én korosztályomból, akik szívük mélyén karácsony táján elgondolkodnak gyermekkoruk sok szép karácsonyáról. Én röviden szeretnék pár sort írni két karácsonyról, mikor még gyermek voltam, és mikor már én is édesanya lettem. Annak idején, édesapám a II. világháborúban volt, és már hétéves voltam. Heten voltunk testvérek. Eljött a sötét este, édesanyánk szépen lerakott bennünket aludni. Ő pedig a szomszédasszonyával a pici szobában asztalhoz ülve gyertyafénynél nekifogott kis ajándékokat készíteni. Rongyból varrták a babákat.

A fiúknak állatokat gyúrtak agyagból, amiket vattával és egyéb dolgokkal díszítettek. Ezeknek az elkészítéséhez több este is kellett. Mikor karácsony lett, nővérünket angyalkának felöltöztette édesanyánk és kezébe adta a pici karácsonyfát, míg mi kint játszottunk az udvaron. Ekkor nekünk is be kellett menni. Az asztalhoz vitte a nővérem a karácsonyfát, ahol a maguk által készített kis dobozba becsomagolt ajándékok sorakoztak. A gyertyák és a csillagszórók meggyújtásánál a „Mennyből az angyalt” énekeltük és az „Úrangyalát” imádkoztuk el. Nagyon szép volt, ezt elfelejteni soha nem lehet. 
Utána templomba mentünk, ahol a „Pásztorok, pásztorok örvendezve” szólt orgona mellett. Ilyenkor az egész falu eljött.

Az ötvenes évek elején férjhez mentem. A szegénység nem hagyott el, hisz kilencgyermekes családból származom. A párom pedig tizenegy gyermekesből. Pár év elteltével én is édesanya lettem. Mi is, mint sok más család, készültünk a szent karácsonyra. Gyermekeink nőttek, de nem voltak még tízévesek. Kicsi kis szoba-konyhás lakásban laktunk. Közben elég sokszor voltam beteg. Sokszor felsóhajtottam. „Közeleg a karácsony, miből veszek a gyerekeknek ajándékot?” Párom is keveset keresett a vasútnál. Pályamunkásként dolgozott. Egyszer csak a Jóisten rám tekintett. Akkor még az OTI-ból küldték a táppénzt. Kaptam pár száz forintot. Elindultam gyermekeimnek egy kis csekélységet vásárolni. Nem volt más, egy kis maci és kicsi mesekönyv. Boldog voltam, hogy tudtam venni. El is érkezett a karácsonyi szent nap, gyermekeimet elküldtem édesapjukkal sétálni. Ez idő alatt feldíszítettem a kis karácsonyfát magam készítette szaloncukorral, süteménnyel, dióval, almával. A fa alá tettem az ajándékokat. Mikor édesapjukkal hazaérkeztek, megszólaltattam a csengőt, meggyújtottam a gyertyákat és a csillagszórót, és szépen körülálltuk a fát. Gyermekeinknek fennakadt a szemük az örömtől, olyan boldogok voltak. Örültek az ajándékoknak. Elénekeltük a „Mennyből az angyalt”, mert azt már ők is megtanulták. Akkor az ég felé emeltem a fejem, de a könnyeim hullottak, és azt mondtam a páromnak: – Enyém a földi mennyország, mert a gyermekeim boldogok.

Sajnos ma már nincs ez az öröm, boldogság a gyerekek szívében. Nem azt mondom, hogy nem veszik jó néven az ajándékot, de valahogy nem sugárzik belőlük az öröm, mint valamikor régen a mi gyermekeinknél. Pedig ma is sokat fáradoznak a szülők, nagyszülők, sok mindenről lemondanak a gyermekeik öröme miatt, hogy a szentestét és szent karácsony napját szebbé tegyék a családban, de úgy érzem, ez kevés. A hit, a szeretet, a lelki felkészülés hiányzik sok családban. Tudom, a rohanó világban nagyon nehéz, de ehhez csak egy kis akarat kell és szeretet, akkor lesz öröm a szívünkben, a lelkünkben nem csak karácsonykor.

Beküldte: Zsirainé Margit, Levél

Higgyünk az Istenben

Halljátok meg, hívők és hitetlenek 
Életre halálra szóló üzenetem. 
A szív szeretete zúg fel ajkamon 
Halljátok meg, rokkantak és egészségesek 
Hallja meg az egész világban jó és gonosz ember.

Higgyünk az Istenben, ki három személy 
Akinek ránk éberen gondja van. 
Jóban-rosszban ne hagyjuk el őt 
Hitben éljünk és halljuk meg őt 
Hisz keresztények vagyunk.

Higgyünk Istenben, ki hegyeket bont 
Ki tüzet gyújt az emberi gondolatokban. 
Mosolyoghatsz, alkothatsz csodát 
Ölelhetsz, szerethetsz általa egy életen át.

Én tudom, kiket és miket szeressek, 
Mert hiszek a Jóistenben. 
És mikor üt a boldogságóra 
Halálom órájában öleljen át az Úr Jézusunknak karja.