Móka a javából

2024.01.27. 16:57

Negyvennégy csapat tekerte a kolbászt, majd Nagy Feró lépett fel Mosonmagyaróváron - XXL-galéria

Küllem, illat, állag, íz mellett a készítés folyamatára is pont járt a XI. Kolbásztöltő Fesztiválon és Versenyen, ahol idén negyvennégy csapat próbálta ki gasztronómiai ismereteit.

Mészely Réka

A szakértő zsűri 44 húsos finomságot kóstolhatott végig, de 36 pálinka is "összemérte" magát. Mindezt jó hangulat mellett, az Itató szabadstrandon a Mosoni-Duna Hajós Egyesület szervezésében. Az eseményt Nagy István agrárminiszter nyitotta meg, méltatva a rendezvényt. Fotók: Kerekes István

– A város szívében megrendezett, falusi hangulatú esemény leggazdagabb ízei azoktól a titkos összetevőktől válnak kuriózummá, melyeket nagyapáinktól, apáinktól örököltünk, s melyeket ma is továbbadunk a következő generációknak, hiszen itt mindenki együtt van. Ám ne feledjük: az alapanyag mindenütt a kiváló minőségű, magyar sertéshús s aztán majd a kreativitás teszi igazán egyedivé az elkészült termékeket – hangsúlyozta az agrárminiszter.

Markó József, a Mosoni-Duna Hajós Egyesület elnöke szerint még egy hónapja kérdéses volt, hogy lesz-e elég forrás a fesztivál megszervezésére. Az Agrárminisztérium által is támogatott programra az ország több pontjáról is érkeztek, sokan immár visszatérőként, vagy akár a kezdetektől fogva indulva a megmérettetésen.

Körbejártunk a csapatoknál, és kutattuk a kolbászok készítésének titkát. Sokan valóban az otthonról örökölt recepteket elevenítették fel, próba kolbásztöltéssel készültek a tényleges bevetésre.

A Kopasz és Bandája évente több alkalommal vesz részt főzőversenyeken, a Böllérmáj fesztiválon is megméretve magukat. Így a Soproni Kolbászlégió is indul a kapuvári versenyen, s visszatérők az óvárin is. A baráti társágok mellett a polgármesteri hivatal, vállalkozások is képviseltették magukat. A Nolato Kft. két csapattal is, egymást segítve.

 

Baloghné Barhács Réka érdeklődésünkre elmondta, hogy ők is két csapattal jöttek: külön a felnőttek, és külön a gyerekek. A 8-12 éves gyerekekkel már otthon lepróbálták a folyamatokat, mindenkinek jutott feladat, és most élesben is ügyeskedtek a kisdiákok, a legfiatalabb Ökör Palánták.

A Heveder Zoltán, Banyár Tamás és Németh Kinga alkotta zsűri nem csak a kolbász ízét, színét, állagát, fűszerezését, illatát figyelte, hanem a dekorációt, a feldolgozás során a higiéniát. Idén sem volt könnyű dolguk, s mivel magunk is végig kísérhettük az értékelés folyamatát, láthattuk, hogy mindhárom zsűritag milyen szakértelemmel kóstolta végig a negyvennégy húsos terméket.

 

– Idén is finom kolbászok készültek. A hús kezelése, darabolása, töltése, sütése mellett a tálalásra is figyeltünk – emelte ki a zsűri elnöke, Heveder Zoltán.

Döntésük szerint a verseny legjobb kolbászát a Kollégák töltötték, s dobogós lett még az Óvári Motorosok és a Tulipános Töpörtyűk. Több különdíjat is kiosztottak: Kopasz és bandája alkotta meg tavaly után idén is a legszebb dekorációt, a legszebb öltözékben a Soproni Kolbászlégió tagjai jelentek meg, az egyetlen női csapat az Anyák betöltve lett, a legfiatalabb csapat az Ökör Palánták és az Ifjú Titánok, a Mosoni-Duna Hajós Egyesület különdíját a Hivatali Fűszeres, a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület különdíját pedig az 5X5 Taxi csapata vehette át.

 

A díjátadó után Nagy Feró fokozta tovább a hangulatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában