Adventi üzenet

2023.12.07. 14:55

A valódi várakozásról

Forrás: Schutterstock

Advent közeledtével elérkezik az év egyik legszebb, élményekkel, várakozással és feltöltődéssel teli időszaka. Advent – a szó eredeti jelentését tekintve a latin „adventus Domini” az Úr eljövetele kifejezésből származik, amely a keresztény kultúrkörben a karácsonyt megelőző várakozással éri el Jézus Krisztus születésének pillanatát. 
De mire is várakozunk, esetleg vágyakozunk még ebben a négy hétig tartó időszakban? 
A legfőbb vágy a megérkezés, beteljesedés, azaz a közös pillanatok megélése a szeretteinkkel, barátainkkal. Ez egy önmagunkban lezajló, belső út, amin bensőségesen haladunk végig. 
Az advent megközelítésében: 4 héten át minden vasárnap meggyújtunk egy gyertyát, melyek fényükkel Jézus születését világítják meg. Ez a fény bennünk van, nekünk is erőt ad, utat mutat a mindennapi életünkben is. 
Számomra fontos, hogy ebben az időszakban a várakozás mellett is élvezzük ki a jelen minden pillanatát, csodáját és alakítsuk valóban értékessé nemcsak az adventi készülődés belső útját, hanem a várva várt megérkezést is. Hiszem azt, hogy ez tőlünk függ. 
Ilyenkor a figyelmem szépen lassan befelé irányul, visszatekintek az elmúlt év történéseire és felidézem azokat. A reflexió középpontjában a megéléseim állnak, érzések, melyeket átéltem. 
Fontos, hogy csak magunknak tartozunk elszámolással, mit tettünk, milyen jó vagy akár rossz döntéseket hoztunk. Kinek és mikor segítettünk, és juttattunk apró cselekedettekkel örömöt mások arcára, vagy kiket és mivel bántottunk meg. Akarjuk-e korrigálni, vagy csak tanulunk belőle... 
Várakozni sokféleképpen lehet: a legelemibb igény számomra a szeretteinkkel, barátainkkal, értékes emberekkel töltött minőségi idő, figyelem és gondoskodás, ugyanis a velük töltött pillanatok azok, amelyek éltetnek minket. A várakozást köthetjük magánéletünkhöz, vagy közösségi, illetve társadalmi eseményeinkhez, vagy éppen a munkánk, a hobbink, a gyermekeink, a társunk öröméhez is. Mindegy! A lényeg az, hogy megtaláljuk magunkban a fény forrását, teret, időt engedjünk a kiteljesedéséhez, és a karácsonyi ünnepekre valódi érzésekkel és várakozással érkezzünk meg. 
„Amit nem kezdhetsz el újra, csak azt szabad megsiratni.” 
Boldog adventi időszakot és karácsonyi ünnepeket kívánok! 

Les Zoltán,
az AUDI HUNGARIA járműgyártásáért felelős igazgatósági tag 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában