Hatalmas érdeklődés

2023.11.14. 14:04

Nyílt napon mutatkozott be a mosonmagyaróvári Bolyai Technikum - fotók

A Győri SZC Bolyai Technikum nyílt napon mutatkozott be kedden a leendő diákjainak és szüleiknek, hatalmas érdeklődés kísérte a programot.

Mészely Réka

Az érdeklődő nyolcadikosok ízelítőt kaptak a Bolyai-iskola képzési kínálatából. Fotó: Kerekes István

Nagy az érdeklődés az iskolánk képzései iránt – fogalmazta meg Bernáth Rita, a Győri SZC Bolyai Technikum igazgatója. A nyílt napra nagyon sok nyolcadikos látogatott el, többen szülői kísérettel.
– Az igazgatói tájékoztató után interaktív szakmai és nyelvi bemutató órákra vártuk az érdeklődő diákokat és szüleiket tíz helyszínen – mutatott rá az igazgató.

Beszédes szám, hogy míg öt éve alig háromszázan tanultak a mosonmagyaróvári iskolában, mára ez a szám ötszázra nőtt. Jövő tanévtől egyébként négy osztályt kívánnak indítani: az informatika és távközlés ágazatban informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus, továbbá szoftverfejlesztő és tesztelő képzést, a közlekedés és szállítmányozás ágazatban logisztikai technikusokat képeznek majd, míg a gazdálkodás és menedzsment ágazatban egy osztályon belül pénzügyi-számviteli ügyintéző és vállalkozási-ügyviteli ügyintéző képzés lenne.

– Ezek a képzések nagyon népszerűek. A technikum elvégzését követően el is tudnak a szakmában helyezkedni, de tovább is tanulhatnak a fiatalok. Büszkék vagyunk arra, hogy Mosonmagyaróváron egyedüliként benne vagyunk az ország TOP 100 technikumának sorában. Kiváló tehetségpontként működünk: a robotika, a Szó-beszéd névvel üzleti kommunikáció mellett nemrég indítottuk a Gazdálkodj okosan oktatást, ahol a tudatos pénzkezelést sajátíthatják el a diákjaink. A német és angol nyelvi képzés mellett pedig jövő tanévtől olasz nyelvet is lehet majd tanulni szakköri keretekben – sorolta még Bernáth Rita.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában